fagyott madár

Self Pity

I never saw a wild thing
sorry for itself.
A small bird will drop frozen dead from a bough
without ever having felt sorry for itself.

- D.H.Lawrence

folytatni fogom.....
folytatom.

És akkor ÖSSZESZEDTEM MAGAM ! nem volt könnyű. a szondát csak másnap szedték ki, (az nagyon nagy megkönnyebbülés volt !!!!!) a katétert a második napon., hólyagtorna után. Egyik este a fiatal orvos, BG :) (aki felvett G-val együtt), - és mindig volt egy jó szava - kiszedte a nyakamból a CV-t, ami úgy egyébként egyre rosszabbul működött, volt hogy T. nővér benyomta az infúziót, ami folyt mellette, így a megoldás egy papírvatta sál lett, hogy ne áztassam át az ágyat, már megint... Kaptam "kincstári" 1 részes zsákokat, leeresztőset. Ki kellett találnom hogyan tudom megoldani egyedül, hogyan kell kicserélni, leengedni. Volt sok baleset, mert rosszul ragasztották fel, különösen "kedvencem" T. nővér, (akit visszakaptam sajnos) hagyott sza@rban :) soxor, volt hogy 1 óra alatt 5 zsák esett le, hiába csengettem, pletykázott valamelyik kórteremben. Ő volt aki elrémisztett, hogy milyen rossz lesz majd otthon, készüljek fel a legrosszabbra, van-e ablak a fszobánkon.... undorító ez az egész, pfffúúú de büdös van itt, nem lehet kibírni.... Persze tépte le a zsákot, hasogatott a friss seb, volt hogy a trutyi folyt bele a hasamon a kötésbe, rémülten reménykedtem benne hogy nem fertőződik el szegény (összesen addig) 3x vágott-varrt hasam... Volt hogy kinyitotta rám az ablakot, egyedül voltam mert a szobatársaimat elengedték 7végére, jöttek be a mínuszok, nem tudtam felkelni mert épp leesett a zsák, hiába csengettem... És csak jajveszékelt hogy mit csinálok, hogy-hogy megint leesett.... Azon a 7végén egyik éjszaka a kedves Clau volt. Amíg lekezelte, a sebet, lezsírtalanította a bőröm (addig sosem látott anyagokkal) a zsákot rátette a radiátorra, felmelegedett a ragasztó, utána ragasztotta fel, és csodák-csodája, még délelőtt is tartott a zsák... Akkor kezdtem el reménykedni hogy lehet élni majd sztómával. Sokat segített sztómás M. is, kedves volt, gyakoroltunk, lassan elkezdtük kikisérletezni hogy milyen eszköz lesz majd jó otthon.
F. tartotta bennem a lelket, mert ha nem sikerült az akcióm, sírásaim voltak... megnézi mit lehet kapni ebből a világban, és beszerzi a legjobb eszközöket nekem, ha a világ túl felére kell elmenni érte, akkor is. Jött Maka mindig délelőtt, sokat beszélgettünk az élet dolgairól, mikor elment rámtört a sírás, mit fogok csinálni majd... hullámvölgyekben kirándultam...Délután jött mindig Kicsim is, nagyon jó volt.... tartották bennem a lelket, van értelme küzdeni, nem okozhatok csalódást, mindent meg kell tennem, ami csak rajtam múlik... Ahogy megérkeztek felkeltem büszkén, egyre jobban ment, és róttuk együtt a köröket, volt hogy már a liftnél vártam őket....
De összeszedtem magam. Amikor felkeltem pisilni, éjjel -nappal egyre több kört mentem, ha már felkeltem 20 perc alatt, ERŐRE KELL KAPNOM !!!! MENNI KELL, MENNI KELL !!!! SENKI SEM FOGJA EZT HELYETTEM MEGOLDANI !!!! MEG IS HALHATTAM VOLNA ! NEM NAGY ÁR 3 HÓNAP SZTÓMA AZ ÉLETEMÉRT !
és egyre többet sétáltam és mentem, hamar megtanultam kicserélni egyedül a zsákot, na jó, volt éjjeli kisebb balesetem amikor a fszobában letoccsant a zsák, és le kellett hajolnom kapaszkodás nélkül és még össze is takarítottam.
K. nővér is sokat segített, kedves, szelíd, mosolygós, igazi, nagy könyv szerinti ápolónő, tűvel feltűzve az órája, ahogy nekünk is tanították. ha maradtam volna a pályán, én is ilyen szerettem volna lenni.
Napról-napra jobb lett a helyzet, megdícsértek a nővérek, orvosok, profok, hogy milyen szépen sétálok, milyen jól kezelem a sztómát. Mindenkinek volt egy elismerő jó szava, mosolya, ez nagyon sok erőt adott. Már egyedül zuhanyoztam, igaz hogy két részletben, kint ebédeltem, bár a székek az étkezőben nagyon kényelmetlenek mert nincs karfája és nehéz felkelni mert nincs mibe kapaszkodni, és nagyon nehezek a fémtálcák... műtötten visszatenni a tárolóba.
Volt még pár rosszabb napom, de MINDEN NAP TÉNYLEG jobb lett. F. és J. behozták a digitális képkeretet és nézhettem képeket M-ról (aki épp felült és mászott már), kaptam szívhezszóló levelet I-től (sírtam is... :(), J. száraz samponnal "megmosta" a hajam, megkaptam a 3 havi 2 részes, akkor legkorszerűbb eszközeimet, jótanácsot a diétás nővértől és a gyógytornásztól, elbocsátó szép üzit T. doktortól, és a 4. héten elhagyhattam a Klinikát......ígérettel hogy ha minden jól megy, májusban találkozunk ismét.....Túléltem, élek !!!!!!! Új életem kezdődik....

eszmélek reloaded (deja vu)

DEJA VU

Arra eszméltem, hogy fexem egy kocsin, egyre erősödő beszéd és zörgés-csörgés szűrődik az agyamba, jobb oldalon egy zöld lepedőszerű függöny mögött motoz valaki, nem tudom becsukni a számat, ráharapok valami műanyagra, és a torkomat horzsolja valami, ettől alig kapok levegőt.... Próbálok kiabálni, de nem megy, majd rángatni kezdem a zöld függönyt, közben eszembe jut hogy nemrég leesett egy nő egy ilyen ágyról és akkor halt meg.... nem tudom felfedezni hogy le vagyok-e szíjazva... Kapaszkodok a függönybe, rángatom és artikulátlanul nyöszörgök, és egyszer csak valaki kilép mögüle, egy műtős fiú, még nem láttam sosem. Mutogatok hogy vegye ki a számból a tubust (közben rájöttem hogy ez a tubus) de azt mondja majd ha a sebész vagy altatós engedélyt ad.

Most nem veszik ki a tubust, lélegeztetni fognak éjszaka, alig tudták visszagyömöszölni a hasamba ami oda való és ettől fulladtam nagyon, (hiába, ha 1x valamit szétszedsz, sosem lehet visszarakni úgy ahogy volt...) 4 nagy átöltő is van a hasamban, és még egy lyuk, a rettegett sztóma.....
Visznek "haza" az intenzívre, nem tudok magamról semmit, egyszer megint a sűrített levegőre ébredek, és akkor veszik ki a tubust.
Sajnos volt szerencsém megint a morc nővérhez, most kicsit rosszabb mert több sebem is van, és 4 nap alatt másodszor van felvágva és összevarrva a hasam.... de nagyon igyekszem tartani magam, csinálni amit mondanak, türelmesnek és erősnek lenni, és tűrni és tűrni.
Nehezen bírom a szondát, öklendezek tőle, de nem veszik ki, egyszer éjjel megint hányok a szonda dacára, de csak kapok rajta keresztül valami gyógyszert, szonda marad. Nézik a sebeimet és a sztómát, "majd jön Marika" és mindent elmond. Később kiderül, ő a sztómás nővér és az ITO főnővér. Nagyon el vagyok keseredve, úgy érzem meg vagyok nyomorítva, az élet igazságtalan és kegyetlen. Behallatszanak az utcai zajok, mentő vijjog, itt bent el vagyok szakítva a kintiektől, semmi sem fontos már ami kint van..... itt csak zakatol és darál az a bizonyos gépezet....
nem tudom hogyan lesz, mit jelent ez a sztóma, lehet-e élni sztómával (mondják hogy lehet....), vigasztalnak, szánakoznak. A harmadik napon (addig nem volt hely) lekerülök az osztályra, katéterrel, szondával, sztómával. 202-es kórterem, mert közben elköltöztettek. 3 ágyas, előnye hogy szemben a kezelővel, közel van az étkezőhöz, hátránya hogy nincs fszoba, csak mellette de 2 is. Az ablaka a Szentkirály u-ra nyílik, egy gyönyőrű épület zöldeskék tűzzománc díszein csillan a nap, emlékeztetve a sziciliai nyaralásra, a napsütötte épületekre, cipőkkel évszázadok alatt fényesre koptatott utcácskákra. Emléxem milyen boldog voltam ott, mennyire meleg volt, csak sétáltunk gondtalanul, rácsodálkoztunk az épületekre, szívtuk a leánderek fűszeres illatát....

eszmélek

Klinika folyt.

6 órás volt a műtét. Helyrerakták a összekuszált, összecsomózódott, fejen álló beleket, oldották a sok összenövést. "drámai állapotokat találtunk a hasában..." mondták később a doktorok.
T. doktor éjszaka (amikor épp hazaért) elmondta telefonon F-nak, meghalhattam volna.

Arra eszméltem, hogy fexem egy kocsin, egyre erősödő beszéd és zörgés-csörgés szűrődik az agyamba, jobb oldalon egy zöld lepedőszerű függöny mögött motoz valaki, nem tudom becsukni a számat, ráharapok valami műanyagra, és a torkomat horzsolja valami, ettől alig kapok levegőt....
Próbálok kiabálni, de nem megy, majd rángatni kezdem a zöld függönyt, közben eszembe jut hogy nemrég leesett egy nő egy ilyen ágyról és akkor halt meg.... nem tudom felfedezni hogy le vagyok-e szíjazva...
Kapaszkodok a függönybe, rángatom és artikulátlanul nyöszörgök, és egyszer csak valaki kilép mögüle, egy műtős fiú, még nem láttam sosem.
Mutogatok hogy vegye ki a számból a tubust (közben rájöttem hogy ez a tubus) de azt mondja majd ha a sebész vagy altatós engedélyt ad. Próbálom kérdezni hogy van-e sztómám, ő ért tubusosbeteg nyelven, és megnyugtat hogy nincs. Persze teljesen nem hiszek neki, ezért tapogatom a hasam a lepedő alatt, érzem a kötést középen, érzékeny nagyon, és nincs sztóma.... NINCS !!!! :)
Közben előkerül a kedves altató-ébresztő, valamit befújnak a torkomba, olyan sűritett levegőnek tűnik és közben kihúzzák a tubust ! Micsoda megkönnyebbülés !!!! Túléltem ! Nem fáj ! Nincs tubusom ! Van viszont egy szondám, katéterem, és főleg: NINCS SZTÓMÁM !!!! Szép az élet !
Valahogy áttesznek egy ágyra, betolnak az ITO-ra, valakik ügyködnek körülöttem, mint az elkövetkezendő 8 napban és éjszakában is állandóan, és mély álomba merülök.
Nem tudom mikor ébredek fel, reggel van vagy hány óra, nem tudom. Körülnézek. Mellettem egy ágy, lepedőfüggönnyel elválasztva, látok két dagadt lábat a szomszéd ágyban és a sajátomban is (olyan mint Kicsié volt a szülése után), hallom a gépek csipogását, néha állítanak valamit a kütyüjeimen, a nyakamban centrális véna csövecskék himbálóznak, a szondámba folyadékokat nyomnak, hányingerem van tőle ahogy a meleg paraffin halad át a torkomon, még ha benne is van egy csőben... közben F. minden reggel telefonál, csak sejtem hogy ő, minden reggel 7-kor azt mondják neki hogy NEM SAJNOS.... ez azt jelenti, nem indult be a bélműködés. Ez baj. Délelőttönként bejön, és délután is, de mindig akkor tör rám a leküzdhetetlen alvásroham, fogja a kezem és símogat, szeretném tudni mi van vele, a gyerekekkel, Minivel, mindenkivel, de a választ már nem hallom, nekem most MUSZÁJ elaludnom..... félálomban hallom a hangját, érzem a keze melegét.... és visszazuhanok a mélységbe.
Napok telnek így el, jön A., megtanítanak megfordulni és felkelni, kiültetnek egy távolinak tűnő székre (fél méter), ahová odabotorkálok remegő lábbakkal, összegörnyedve, reszketve, de összeszorított fogakkal. ERŐRE KELL KAPNOM !!!!!! FEL KELL KELNI ! CSINÁLNI KELL ! MEG TUDOM CSINÁLNI !
Lassan megismerem a nővéreket és az ITO mindennapjait, tudom kitől mit várhatok. Van 2 kedves Anikó, nappalosok, ha ők fürdetnek reggel, akkor kapok hűsítő zselét is, vidámak. Vagy egy idősebb nővér, tapasztalt nagyon, éjszakás általában, ki tudja hogyan van a műszakváltás.... Ő volt, aki az "elromlott" szondámat nagy könyörgésemre nem cserélte ki, hanem megjavította !!!!! nagy szó, mert belehaltam volna, ha felvágott hassal le kellett volna nyelnem öklendezve egy másikat !!!! Volt viszont egy éjszakás szőke komor (olyan szögletes arcú) rövid hajú, akit nem szerettem mert nagyon pokróc és kíméletlen volt, ott hagyott reggel vizesen nyitott ablaknál, egyátalán nem óvatosan cserélte ki a kötésemet, durva mozdulatokkal forgatott, sosem volt egy jó szava sem. Számára egy tárgy voltam, amivel teendők vannak (sajnos), és nem egy gyarló, gyenge, frissen műtött EMBER. Szerencsére csak párszor volt vele dolgom, de rettegtem hogy nehogy ő legyen.
Végignéztem a váltásokat, ahogy átadtak minket egymásnak, elduruzsolták kivel mi volt, főleg a problémás Cs. úrral, akihez egyszer tüdőgyógyászt kellett hívni h leszívják a vizet a tüdejéből, és egy éjszaka pedig egy fiatal fiú volt az ápoló, aki nem hazudok, az egész éjszakát Cs. úr kozmetikázásával töltötte, a legnagyobb fényárban hogy nem lehetett aludni tőle. levágta a körmeit, megfürdette, megfésülte, vért vett, kicserélt minden csövet, ágyneműt, aztán kezdte újból, közben hangosan beszélt hozzá: Cs. úr, most megfésülködünk.....megszúrom picit, ugye nem fáj.... ez így ment reggelig, azt gondoltam hogy tanul szegény Cs. úron, aki nem tud tiltakozni... nekem ez a fiú egy ŐRÜLTNEK tünt.... :(
Az altató orvos(om) sokat ott időzött, beszélgetett a fiatal ápolónőkkel, nevetgéltek, reggel menetrendszerűen egy zörgő kocsival megjelent a kibontott fekete hajú duci hölgy, talán cserélt valami készleteket? Egyszer a CV-m is elromlott, egy kis fiatal vidám dr.nő jött, (olyan oroszos), azt hiszem ő is Anikó.) hogy ha mozdulatlanul tudok maradni, újat ölt a nyakamba.... 2 szuri az érzéstenenítő és 2 szuri az öltés. csak az öltést választottam. MINDENT ki lehet bírni !!!!! felmerült az EDA lehetősége is, azon át kaphatnék újabb bélmozgatót, fájdalomcsillapítót, de kaptam gondolkodási időt. Ha kicsi kibírta a szülésnél, én is KI FOGOM !!!!!!!
Sokszor kértem, szeretnék kiülni a székbe, hogy mire F. jön örüljön h milyen erős vagyok, büszke legyen rám !!!!! Úgy nehezen bírtam a hanyatt fekvést, nem tudok aludni hanyatt. De igen, itt kiderült hogy tudok !!!! csak kész volt a derekam, a hátam, lecsúsztam a párnáról és nem tudtam egyedül visszakúszni, sok éjjel "kiabáltam" elhaló hangon, hogy tegyen valaki feljebb.....(biztosan nagyon örültek nekem...)
T. doktor minden nap ott volt, és már aggodalommal figyelte az állapotomat. 12-én kedden (MA EGY ÉVE !!!!) beígért egy újabb tükrözést tágítással, és az épp ott beszélgető alatatós ráadásként ígért egy domicumot hozzá.
Délután nagy zörgéssel felérkezett a gép, átmásztam a szomszéd ágyra, esdeklő szemekkel néztem az altatósra: hol van a dormicumom????????? Gondolom valaki beszúrta a CV-ba, mert aztán ismét a NAGY SÖTÉTSÉG....

ez is folyt.köv. lesz.....

Mini ma..(nó)

Mini ma sokkal jobban volt, hál isten minden segítségnek és rágondolásnak.
Mikor megérkeztem, épp rettenet sebességgel 4kézlábazott, (újból meg kell majd tanulnia járni???????) és már nem köhög olyan nagyon csúnyán...
Aztán mivel rajta volt a "lesöprök-ledobok mindent" roham, úgy döntöttünk hogy lemegyünk kicsit sétálni (széééé.... manónyelven), persze a babakocsival.
Elsétáltunk Maka felé, akit kiugrasztottunk az akvárium-generál mellől, kicsit beszélgettünk, Mini puszikat dobált és integetett, és 10 körül már otthon is voltunk.
A délelőtt többi része "tigris színre lép" és kreatív formabedobálós játékkal telt, közben többször kiabált: ANNNAAAA, ANNNNAAA !!!!! (én tanítottam múlt héten, kiabáljunk anyának: ANYA ! ANYA !) :)
Délben megevett egy kis gyógyhusilevest, pár falat hortobágyi palacsintát, és majdnem 1 egész fánkot !!!!!!!
Helyzet JAVUL !!!!!! Minden segítségnyújtónak, pozitív gondolkodónak: THX !!!!!! :):):)

visszaszámlálás

Eltelt az első délutánom a Klinikán, látogatási időben (nem volt látogatás a zárlat miatt) leszöktem a kapuhoz, ahol F-val tudtam a padoknál pár szót váltani, de nem tudtam ottmaradni, a szívem szakadt meg, de annyira görcsölt a hasam hogy vissza kellett mennem az osztályra. Ja, el is felejtettem, a délután folyamán több csoport orvostanhallgató vizsgált meg, kérdezett ki, amit elég jól tűrtem, de a hasnyomogatást nem viseltem túl jól....
Közben este lett, éjszaka lett, egyre erősebbek lettek a görcseim, már a szobatársak sem viselték túl jól a szenvedéseim. Arra emléxem, éjszaka az infúziós állvánnyal csörömpöltem a folyosón, újabb valamilyen drogot kérve...... és nagyon-nagyon szomjas voltam... valami jeget kérek, jeges vizet. számoltam a kockákat a folyosón, 10ezerszer elolvastam hogy PROFESSZOROK...a zöld ajtón....a szobákban már sötét, az étkezőben vacsora maradékok, oh, enni.... az meg mi? a pultnál egy fiatal fiú és egy fekete hosszú hajú lány az éjszakások, (vajon együtt járnak????) este 11 körül cipeltek egyszer egy matracot, és a földön aludtak (volna) a pult alatt, ha ilyen elvetemültek (mint én) nem zörögték volna őket fel fél óránként.... tényleg: mit csinálhatnak a professzorok? mit csinálnak az orvosok? biztosan otthon vacsoráznak, nézik a tv-t, kikérdezik a leckét a gyerektől, vagy épp buliban vannak....gondolnak-e rá hogy holnap majd felvágnak valakit... hogyan lehet erre felkészülni? le kell játszani fejben? bemegyek, átöltözöm, jó reggelt mindekinek... hol a beteg? igen, alszik már... akkor kérek egy szikét... oh, na kezdjünk hozzá ! mindig kipihentnek kell lenni? oh, drágám, lécci te porszívózz össze, vagy vidd le a szemetet, tudod holnap lesz egy 6 órás műtétem.... pihennem kell. ja és a kezemre is vigyáznom kell....(Többször elnéztem T. doktor kezét amikor gépelt az ambulancián, vagy G. kezét mikor verte a billentyűzietet amikor felvett, ezek azok a kezek, amik markolják a szikét, fogják a fogót, remegés nélkül engedelmeskednek az AGYNAK.... a munkaeszközök. ) Aztán minden reggel, felkelés után: oh, nehéz napom lesz, lesz 2 műtétem, meg még rendelek is az ambun.....oh, hogyan lehet kipihentnek lenni mindig, nyugodtnak lenni, hogyan lehet koncentrálni, állni ,több órán át, és hogyan lehet tudni hogy mi után-mi következik a műtőben????
Reggel lett, még pár vizsgálat, rosszabbodtam, még telefonon sem tudtam 10 mp-nél többet beszélni senkivel, mert az iszonyú görcsök miatt levegő után kapkodtam.
Délután nagy meglepetésemre hányni is kezdtem valami sárgás-zöldes nemtommit, amitől rettentően megijedtem, mert igazán nem vagyok hányós, talán az utolsó ilyenem mikor J-tal voltam szülés előtt 2 héttel és belerúgott a hasamba.
Kaptam is egy öklendezéssel (nem jól tűrök a torkomban semmit...) lenyomott szondát az egyetlen nem kedves ( csak annak látszó.....) T. nővértől, (máskor is kaptam, de azt a mélyhűtőből vették elő, úgy kicsit emberségesebb ...) amit aztán sikerült pár óra múlva megszabadulnom, így az éjszakát (még) szonda nélkül töltöttem, nem mintha sokat aludtam volna.
Másnapra már nagyon-nagyon ramatyul voltam, de délelőtt a prof. viziten megszántak, eldőlt hogy műtét,(tolódott volna keddre, mondta T. doktor, mert a 7re már elfogyott a kvóta......csókoltatom Horvátágnest a qva kvótákkal együtt......:(:(:( ) kora délutánra tervezve... akkor már minden mindegy volt, csak vigyenek már, "MŰCCSENEK MEG !!!!" hozzák már a fáslit, toljanak fel, aludni szeretnék..... F. sms-eket küldött: mikor? 1-kor..... 2-kor.... azt mondták 4-kor...talán 5kor....
aztán feltoltak, végre-végre.... néztem a lámpákat a plafonon, oh. hányan nézhették ezt bízva a gyógyulásban, hány betegnek ez volt amire utoljára emlékezett, aztán .....
Érdekes, az előkészítőben már nem fájt a hasam, átmásztam az ágyról, és jött egy barna szemű fiatal magas orvos, azt mondta ő fog elaltatni, (találkoztam vele persze előző nap a kórteremben) én még annyit mondtam, szeretném ha ő lenne aki majd fel is ébreszt, ezt persze nagyon megígérte, ránéztem az órára, fél 6 volt...... hol lehet F.? mi van a többiekkel???? oh, kicsikéim, és Anyu-Apu (ott fennt..... ) vigyázzatok rám..... bent még motoztak rajtam ezt-azt, éreztem hogy tűt szúrnak valahová belém, vénát keresnek.... aztán HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG.....

folyt.köv., csak rohanok Minimanózni, aki jobban van, holnap kell megint visszavinni, de már nem köhög annyira, beszámolok róla ha hazaértem !!!!!