azt mondta egyszer: “a baj előtti pillanatban még nem volt baj….”
(szinte hallom is 
)
No akkor onkoteam. Vidáman várakoztunk M-val, dacára a 11-es sorszámomnak amivel este 4-5 felé jutottam volna be, mégis behívott a prof. asszony kb. 4-diknek. Tényleg mit sem sejtve mentem be, mint akivel már semmi rossz sem történhet, de aztán láttam hogy sorsot húznak a onkológiai osztály jeles vezetőjével hogy ki mondja el a rossz hírt.
nevezetesen: a prof. asszony átkérte az első mintámat hozzájuk (másik patológia) és személyesen ő ismét megvizsgálta. Sajnos 2 érték tekintetében rosszabb lett az eredmény mint az eredeti volt, így úgy döntöttek, ha elfogadom a kezelést akkor mégis “szendvicset” kapok. 3x2 kemo majd sugár majd megint 3x2 kemo és majd a hormon.
23-án kezdek. állítólag nem hajhullatós és megkapok majd mindent ami csökkenti a mellékhatásokat. ja és az antiösztrogént most abba kellett hagynom, mától. lehetőleg ne melírozzak hajat és ne szárítsam hajszárítóval. Na ez a veszély nem fenyeget, szinte sosem szárítottam még hajat, viszont a lenövéseket terveztem befesteni….(biztató h nem írták meg a paróka receptet)
Erre a hírre 3 héttel ezelőtt számítottam, így most igen lesokkolt, az estém nagyjából el is volt cseszve.
persze ha használom az agyamat, (ez most nehéz) le kell szögeznem a következőket:
1. a daganatot eltávolították, MÁR NINCS OTT.
2. örülnöm kell, hogy kiderült, így megkaphatom a megfelelő kezeléseket. (ne is gondoljunk rá, mi lett volna ha…..)
3. minden további, az én biztonságom érdekében történik.
4. van szűk 2 hetem, hogy felturbózzam magam, hogy a legkisebb terhelést jelentse majd.
5. eldöntöttem hogy JÓL fogom viselni, a süti is megmondta……
csak most egy kicsit sz@r, azt hittem eljárogatok a sugárra, visszamegyek dolgozni, kapkodom a bogyókat és már el is felejthetem.
ezzel szemben nem, 4-5 hónapig is eltart, – persze közben majd járogatok a sugárra és visszamegyek dolgozni – de 12x szét fognak szurkálni pedig már annyira nincs vénám h vért venni sem lehet szinte (és a műtét miatt csak 1 karom van erre a célra), fekszem majd sok órát és nézem ahogy folyik a sejtméreg amit megadással tűrök (pont én, aki egy tabit alig tudok lenyelni), és közben valahonnan energia kell hogy az elpusztult ép sejtjeimet regenerálni tudjam.
ha tényleg van a gondolatnak gyógyító ereje, már csak össze kell szednem magam, hogy gondolkodjak rajta !
Winnie the Pooh: “gondol-gondol-gondol-gondol…..”