csodák

márpedig vannak.
Konkrétan el vagyok áááááámúlva.
Szóval voltak a történetek, amikor születtek a gyermekeim (nem egyszerűen), voltak is tavaly ilyen bejegyzéseim itt http://felho-sanvito.blogspot.com/2009/08/hogy-volt-1977.html
és itt http://felho-sanvito.blogspot.com/2009_08_19_archive.html
No akkor én elhatároztam hogy majd ha oda kerül a sor, a cseperedő lánykáimat is ehhez orvoshoz fogom elvinni.

Aztán múltak az évek, és egyszer elvesztettem Őt szem elől, bár addigra több barátnőm és kolléganőm szült nála, nem is kevés gyereket. Én is máshoz kényszerültem, de titkosan kerestem őt állandóan és megszállottan, hogy legalább majd az unokáim nála szülessenek... Többször azt hittem megtaláltam, de nem.... :(
Annyit meséltem Róla a gyerekeknek, hogy tudják álmukban is a nevét, és könyökükön jön már ki a 2 heppiendes szüléstörténet.
Aztán 2 hete É. elment az sztk-ba, mert sajnos a telkis magánorvosnál a szülés 400e, és hát mivel egyikőjük sem dolgozik mióta hazajöttek a hajóról, szóval tiszta éhhalál, hát legyen akkor a rendelő.
És a rendelőben 2 hete egy méltatlankodó betegtársa kimondta a doktor nevét..... hogy hozzá jött, de nincs itt. É persze nagy izgalommal mesélte, és MEGDOBBANT a szívem... itt lett volna végig a közelemben? a munkahelyemtől 1 percre???????? Na mindegy. Már rohantunk volna hozzá, de 2 hét szabira ment, ma jött első nap dolgozni.
A jövő heti 72 éves doktorbácsis kontrollt előrehoztuk, és irány a rendelő.
Na, már akkor megnyugodtam, amikor megláttam a nevét kiírva az ajtóra. (mint anno mindig)
Aztán mi következtünk.
Már volt kész mondanivalóm, hogy ööööö azért jöttem, hogy a lánykám és az unokám most rábízzam, és ő biztos nem, mert régen volt....de én igen, és ott... 77-ben.... majdnem vákum.. és 79-ben,,,,, és nem tudom eléggé megköszönni... és hol volt eddig?
De nem nagyon tudtam szóhoz jutni, pár szót beszéltünk a régi időkről, a szülőotthonról, és az én kék szemű (már mákos hajú) doktorom, azon az ismerős hangon mindent kikérdezett és elmondott, pont úgy mint nekem valaha, és magyarázott és magyarázott, és megcsinálta az UH-ot is (MiniME jól van.. :) ) és majd várja É-t egy hónap múlva az aktuális leleteivel....
... és ahogy hallgattam, visszamentem az időben, és 1977 volt, és 1979, és ugyanolyan nyugodt voltam mint akkor mindig....

Úgy érdekes lehet É. szemszögéből is, minden alkalommal majd arra gondolni: Ő segített a világra....ő húzott ki, vágta el a köldökzsinórt, emelt fel a fény felé...

Nekem meg most olyan ez.... mintha nem telt volna el több mint 30 év, és én lennék a kismami, aki várja az első(második) gyermekét.
Most így, a mai napon, tiszta szívvel és megnyugodva, rábíztam a gyermekem arra az emberre, aki először látta Őt...

kis nosztalgia

Hozzám is eljutott az alábbi kis szösszenet, nálunk az érdekessége, hogy már a gyerekeim is 80 előtt születtek.....

Akik '80 előtt születtek

...Akik 1980 előtt születtek, valódi hősök, olyasféle igazi "hollywoodi-mindent-túlélő-fenegyerekek". De tényleg! ...

Legalábbis a mai nemzedék szemében. :)

Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk.

Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, (nekünk autónk sem volt) viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem voltak furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval.Mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de sokszor még rendes biciklink sem. (Nálunk a barátnőm néha engedett egy kört, a néptelen Mádi utcán) Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se igen tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót. (Jó kis vastag szódásüveg...) Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még vonalas telefon se nagyon volt, nemhogy mobil ... pláne gyereknek! (Nyár estén a szülők kiabáltak az ablakokból: ...... gyere haza !) Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona.Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.Ha az erősebb elgyepálta a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt, mert ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. {Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol! ... Hagyd csak anya, ez az én háborúm!}Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonald's-on edződött, átlagosan elhízott amerikai kisgyerek is helyből hátraszaltót nyomott volna attól, amit mi kaja címszóval leküldtünk. Gondolj a zsíros kenyérre (ünnepnapokon cukorral megszórva!), a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont "Bedekó"-nak hívták (később igen, addig Anyukám kotyvasztotta a gázon) és már ez is elég volt a boldogságunkhoz.Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült.A limonádét még magunknak kevertük és sokszor mosatlanul ettük a fáról a félig érett gyümölcsöt. (és akácvirágot a lakótelep melletti utcában) A preDomestos korban a WC pereme alatt baktériumok ezreinek kolóniái telepedtek meg háborítatlan nyugalomban. (jó hogy már volt fürdőszobánk) Volt néhány barát, aki már ismert olyat, aki hallott olyanról, akinek videója volt, (gyerekkoromban diavetítő..... Anyukám néha hozott a kollégáktól új filmeket) esetleg ZX Spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, videojátékról, 164 tévécsatornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Sunodról,I nternetről, Fitnesz-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.Viszont voltak barátaink! Igazi, hús-vér barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong asztaloknál, s ha nem voltak ott, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval ... Mégis itt vagyunk.Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, (babáztunk a kapu beugrókban egy pléden ülve) labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.Focizni csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még élt az íratlan szabály - amit időnként már mi is nehezen értünk: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az nézhette a játékot a pályaszélről, vagy odébb állhatott, és más játszótársakat keresett magának.A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni.Ha egy tanár nyakon vágott, (mert hosszabb haja volt a fiúknak vagy mert kiszedtük a szemöldökünket) nem szúrtuk le és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem akartak feltétlenül fehér báránnyá mosni.Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség, a szeretet. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.Ezek voltunk-vagyunk MI. Hősei egy letűnt (?) kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.

Oh, mennyire-de mennyire lehetne ezt folytatni még....... :)

Hol van a lovaskocsis jeges, Bhöm-ék jégszekrénye, az asztal lábához kötött csirke a harmadikon, a hipermangános piros fürdővíz a teknőben-lavórban, az ablakból ledobott zsíroskenyér, a SzabadEurópa zavaros, zajos zenéi, a közértben a betolt pult alatt a tejeskanna, az első zacskós tej, az ugróiskola amit barátnőmmel rajzoltunk a friss járdára, az épülő házakban bújócskázás, az új iskola illata amiben mi voltunk az első diákok, körhinta a mázsa téren, a kis bolt a vetkőzös tollakkal és az örögmozgó ivó kis kacsával, az olajfa erdő ahol szalonnát sütüttünk apukámmal, ahol fémeket gyűjtöttünk és újságot.....

NAGYON SZERETNÉK IDŐUTAZÓ LENNI !!!!!