no korántsem "ÚGY" és annyira, mint a családom múltbéli, jelenlegi és jövőbeli (és itt persze hogy a további fiúcska unokákra gondolok ;)) férfitagjait, de asszem nagyon jól elbeszélgetnénk, ha egyszer össze lennénk zárva egy lakatlan szigeten, ezt érzem.
annyira azonosulni tudok olvasás közben a szerzővel, talán köszönhető a könyveinek, és a sok személyes találkozónak is, hogy amikor könyveit olvasom, ne nevessetek ki, de HALLOM a hangját közben, mintha hangoskönyv lenne, és felolvasna nekem. normális ez????????
na ebben pláne megerősített a tegnap esti könyvbemutató, amit nagyon vártam már, és sikerült is beszereznem egy ilyen példányt:
Most kicsit belemerülök, aztán majd vissza a blogba, addig is:
