Arra eszméltem, hogy fexem egy kocsin, egyre erősödő beszéd és zörgés-csörgés szűrődik az agyamba, jobb oldalon egy zöld lepedőszerű függöny mögött motoz valaki, nem tudom becsukni a számat, ráharapok valami műanyagra, és a torkomat horzsolja valami, ettől alig kapok levegőt.... Próbálok kiabálni, de nem megy, majd rángatni kezdem a zöld függönyt, közben eszembe jut hogy nemrég leesett egy nő egy ilyen ágyról és akkor halt meg.... nem tudom felfedezni hogy le vagyok-e szíjazva... Kapaszkodok a függönybe, rángatom és artikulátlanul nyöszörgök, és egyszer csak valaki kilép mögüle, egy műtős fiú, még nem láttam sosem. Mutogatok hogy vegye ki a számból a tubust (közben rájöttem hogy ez a tubus) de azt mondja majd ha a sebész vagy altatós engedélyt ad.
Most nem veszik ki a tubust, lélegeztetni fognak éjszaka, alig tudták visszagyömöszölni a hasamba ami oda való és ettől fulladtam nagyon, (hiába, ha 1x valamit szétszedsz, sosem lehet visszarakni úgy ahogy volt...) 4 nagy átöltő is van a hasamban, és még egy lyuk, a rettegett sztóma.....
Visznek "haza" az intenzívre, nem tudok magamról semmit, egyszer megint a sűrített levegőre ébredek, és akkor veszik ki a tubust.
Sajnos volt szerencsém megint a morc nővérhez, most kicsit rosszabb mert több sebem is van, és 4 nap alatt másodszor van felvágva és összevarrva a hasam.... de nagyon igyekszem tartani magam, csinálni amit mondanak, türelmesnek és erősnek lenni, és tűrni és tűrni.
Nehezen bírom a szondát, öklendezek tőle, de nem veszik ki, egyszer éjjel megint hányok a szonda dacára, de csak kapok rajta keresztül valami gyógyszert, szonda marad. Nézik a sebeimet és a sztómát, "majd jön Marika" és mindent elmond. Később kiderül, ő a sztómás nővér és az ITO főnővér. Nagyon el vagyok keseredve, úgy érzem meg vagyok nyomorítva, az élet igazságtalan és kegyetlen. Behallatszanak az utcai zajok, mentő vijjog, itt bent el vagyok szakítva a kintiektől, semmi sem fontos már ami kint van..... itt csak zakatol és darál az a bizonyos gépezet....
nem tudom hogyan lesz, mit jelent ez a sztóma, lehet-e élni sztómával (mondják hogy lehet....), vigasztalnak, szánakoznak. A harmadik napon (addig nem volt hely) lekerülök az osztályra, katéterrel, szondával, sztómával. 202-es kórterem, mert közben elköltöztettek. 3 ágyas, előnye hogy szemben a kezelővel, közel van az étkezőhöz, hátránya hogy nincs fszoba, csak mellette de 2 is. Az ablaka a Szentkirály u-ra nyílik, egy gyönyőrű épület zöldeskék tűzzománc díszein csillan a nap, emlékeztetve a sziciliai nyaralásra, a napsütötte épületekre, cipőkkel évszázadok alatt fényesre koptatott utcácskákra. Emléxem milyen boldog voltam ott, mennyire meleg volt, csak sétáltunk gondtalanul, rácsodálkoztunk az épületekre, szívtuk a leánderek fűszeres illatát....
Visznek "haza" az intenzívre, nem tudok magamról semmit, egyszer megint a sűrített levegőre ébredek, és akkor veszik ki a tubust.
Sajnos volt szerencsém megint a morc nővérhez, most kicsit rosszabb mert több sebem is van, és 4 nap alatt másodszor van felvágva és összevarrva a hasam.... de nagyon igyekszem tartani magam, csinálni amit mondanak, türelmesnek és erősnek lenni, és tűrni és tűrni.
Nehezen bírom a szondát, öklendezek tőle, de nem veszik ki, egyszer éjjel megint hányok a szonda dacára, de csak kapok rajta keresztül valami gyógyszert, szonda marad. Nézik a sebeimet és a sztómát, "majd jön Marika" és mindent elmond. Később kiderül, ő a sztómás nővér és az ITO főnővér. Nagyon el vagyok keseredve, úgy érzem meg vagyok nyomorítva, az élet igazságtalan és kegyetlen. Behallatszanak az utcai zajok, mentő vijjog, itt bent el vagyok szakítva a kintiektől, semmi sem fontos már ami kint van..... itt csak zakatol és darál az a bizonyos gépezet....
nem tudom hogyan lesz, mit jelent ez a sztóma, lehet-e élni sztómával (mondják hogy lehet....), vigasztalnak, szánakoznak. A harmadik napon (addig nem volt hely) lekerülök az osztályra, katéterrel, szondával, sztómával. 202-es kórterem, mert közben elköltöztettek. 3 ágyas, előnye hogy szemben a kezelővel, közel van az étkezőhöz, hátránya hogy nincs fszoba, csak mellette de 2 is. Az ablaka a Szentkirály u-ra nyílik, egy gyönyőrű épület zöldeskék tűzzománc díszein csillan a nap, emlékeztetve a sziciliai nyaralásra, a napsütötte épületekre, cipőkkel évszázadok alatt fényesre koptatott utcácskákra. Emléxem milyen boldog voltam ott, mennyire meleg volt, csak sétáltunk gondtalanul, rácsodálkoztunk az épületekre, szívtuk a leánderek fűszeres illatát....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
eszedbe jutott valami????