6 órás volt a műtét. Helyrerakták a összekuszált, összecsomózódott, fejen álló beleket, oldották a sok összenövést. "drámai állapotokat találtunk a hasában..." mondták később a doktorok.
T. doktor éjszaka (amikor épp hazaért) elmondta telefonon F-nak, meghalhattam volna.
Arra eszméltem, hogy fexem egy kocsin, egyre erősödő beszéd és zörgés-csörgés szűrődik az agyamba, jobb oldalon egy zöld lepedőszerű függöny mögött motoz valaki, nem tudom becsukni a számat, ráharapok valami műanyagra, és a torkomat horzsolja valami, ettől alig kapok levegőt....
Próbálok kiabálni, de nem megy, majd rángatni kezdem a zöld függönyt, közben eszembe jut hogy nemrég leesett egy nő egy ilyen ágyról és akkor halt meg.... nem tudom felfedezni hogy le vagyok-e szíjazva...
Kapaszkodok a függönybe, rángatom és artikulátlanul nyöszörgök, és egyszer csak valaki kilép mögüle, egy műtős fiú, még nem láttam sosem.
Mutogatok hogy vegye ki a számból a tubust (közben rájöttem hogy ez a tubus) de azt mondja majd ha a sebész vagy altatós engedélyt ad. Próbálom kérdezni hogy van-e sztómám, ő ért tubusosbeteg nyelven, és megnyugtat hogy nincs. Persze teljesen nem hiszek neki, ezért tapogatom a hasam a lepedő alatt, érzem a kötést középen, érzékeny nagyon, és nincs sztóma.... NINCS !!!! :)
Közben előkerül a kedves altató-ébresztő, valamit befújnak a torkomba, olyan sűritett levegőnek tűnik és közben kihúzzák a tubust ! Micsoda megkönnyebbülés !!!! Túléltem ! Nem fáj ! Nincs tubusom ! Van viszont egy szondám, katéterem, és főleg: NINCS SZTÓMÁM !!!! Szép az élet !
Valahogy áttesznek egy ágyra, betolnak az ITO-ra, valakik ügyködnek körülöttem, mint az elkövetkezendő 8 napban és éjszakában is állandóan, és mély álomba merülök.
Nem tudom mikor ébredek fel, reggel van vagy hány óra, nem tudom. Körülnézek. Mellettem egy ágy, lepedőfüggönnyel elválasztva, látok két dagadt lábat a szomszéd ágyban és a sajátomban is (olyan mint Kicsié volt a szülése után), hallom a gépek csipogását, néha állítanak valamit a kütyüjeimen, a nyakamban centrális véna csövecskék himbálóznak, a szondámba folyadékokat nyomnak, hányingerem van tőle ahogy a meleg paraffin halad át a torkomon, még ha benne is van egy csőben... közben F. minden reggel telefonál, csak sejtem hogy ő, minden reggel 7-kor azt mondják neki hogy NEM SAJNOS.... ez azt jelenti, nem indult be a bélműködés. Ez baj. Délelőttönként bejön, és délután is, de mindig akkor tör rám a leküzdhetetlen alvásroham, fogja a kezem és símogat, szeretném tudni mi van vele, a gyerekekkel, Minivel, mindenkivel, de a választ már nem hallom, nekem most MUSZÁJ elaludnom..... félálomban hallom a hangját, érzem a keze melegét.... és visszazuhanok a mélységbe.
Napok telnek így el, jön A., megtanítanak megfordulni és felkelni, kiültetnek egy távolinak tűnő székre (fél méter), ahová odabotorkálok remegő lábbakkal, összegörnyedve, reszketve, de összeszorított fogakkal. ERŐRE KELL KAPNOM !!!!!! FEL KELL KELNI ! CSINÁLNI KELL ! MEG TUDOM CSINÁLNI !
Lassan megismerem a nővéreket és az ITO mindennapjait, tudom kitől mit várhatok. Van 2 kedves Anikó, nappalosok, ha ők fürdetnek reggel, akkor kapok hűsítő zselét is, vidámak. Vagy egy idősebb nővér, tapasztalt nagyon, éjszakás általában, ki tudja hogyan van a műszakváltás.... Ő volt, aki az "elromlott" szondámat nagy könyörgésemre nem cserélte ki, hanem megjavította !!!!! nagy szó, mert belehaltam volna, ha felvágott hassal le kellett volna nyelnem öklendezve egy másikat !!!! Volt viszont egy éjszakás szőke komor (olyan szögletes arcú) rövid hajú, akit nem szerettem mert nagyon pokróc és kíméletlen volt, ott hagyott reggel vizesen nyitott ablaknál, egyátalán nem óvatosan cserélte ki a kötésemet, durva mozdulatokkal forgatott, sosem volt egy jó szava sem. Számára egy tárgy voltam, amivel teendők vannak (sajnos), és nem egy gyarló, gyenge, frissen műtött EMBER. Szerencsére csak párszor volt vele dolgom, de rettegtem hogy nehogy ő legyen.
Végignéztem a váltásokat, ahogy átadtak minket egymásnak, elduruzsolták kivel mi volt, főleg a problémás Cs. úrral, akihez egyszer tüdőgyógyászt kellett hívni h leszívják a vizet a tüdejéből, és egy éjszaka pedig egy fiatal fiú volt az ápoló, aki nem hazudok, az egész éjszakát Cs. úr kozmetikázásával töltötte, a legnagyobb fényárban hogy nem lehetett aludni tőle. levágta a körmeit, megfürdette, megfésülte, vért vett, kicserélt minden csövet, ágyneműt, aztán kezdte újból, közben hangosan beszélt hozzá: Cs. úr, most megfésülködünk.....megszúrom picit, ugye nem fáj.... ez így ment reggelig, azt gondoltam hogy tanul szegény Cs. úron, aki nem tud tiltakozni... nekem ez a fiú egy ŐRÜLTNEK tünt.... :(
Az altató orvos(om) sokat ott időzött, beszélgetett a fiatal ápolónőkkel, nevetgéltek, reggel menetrendszerűen egy zörgő kocsival megjelent a kibontott fekete hajú duci hölgy, talán cserélt valami készleteket? Egyszer a CV-m is elromlott, egy kis fiatal vidám dr.nő jött, (olyan oroszos), azt hiszem ő is Anikó.) hogy ha mozdulatlanul tudok maradni, újat ölt a nyakamba.... 2 szuri az érzéstenenítő és 2 szuri az öltés. csak az öltést választottam. MINDENT ki lehet bírni !!!!! felmerült az EDA lehetősége is, azon át kaphatnék újabb bélmozgatót, fájdalomcsillapítót, de kaptam gondolkodási időt. Ha kicsi kibírta a szülésnél, én is KI FOGOM !!!!!!!
Sokszor kértem, szeretnék kiülni a székbe, hogy mire F. jön örüljön h milyen erős vagyok, büszke legyen rám !!!!! Úgy nehezen bírtam a hanyatt fekvést, nem tudok aludni hanyatt. De igen, itt kiderült hogy tudok !!!! csak kész volt a derekam, a hátam, lecsúsztam a párnáról és nem tudtam egyedül visszakúszni, sok éjjel "kiabáltam" elhaló hangon, hogy tegyen valaki feljebb.....(biztosan nagyon örültek nekem...)
T. doktor minden nap ott volt, és már aggodalommal figyelte az állapotomat. 12-én kedden (MA EGY ÉVE !!!!) beígért egy újabb tükrözést tágítással, és az épp ott beszélgető alatatós ráadásként ígért egy domicumot hozzá.
Délután nagy zörgéssel felérkezett a gép, átmásztam a szomszéd ágyra, esdeklő szemekkel néztem az altatósra: hol van a dormicumom????????? Gondolom valaki beszúrta a CV-ba, mert aztán ismét a NAGY SÖTÉTSÉG....
ez is folyt.köv. lesz.....
T. doktor éjszaka (amikor épp hazaért) elmondta telefonon F-nak, meghalhattam volna.
Arra eszméltem, hogy fexem egy kocsin, egyre erősödő beszéd és zörgés-csörgés szűrődik az agyamba, jobb oldalon egy zöld lepedőszerű függöny mögött motoz valaki, nem tudom becsukni a számat, ráharapok valami műanyagra, és a torkomat horzsolja valami, ettől alig kapok levegőt....
Próbálok kiabálni, de nem megy, majd rángatni kezdem a zöld függönyt, közben eszembe jut hogy nemrég leesett egy nő egy ilyen ágyról és akkor halt meg.... nem tudom felfedezni hogy le vagyok-e szíjazva...
Kapaszkodok a függönybe, rángatom és artikulátlanul nyöszörgök, és egyszer csak valaki kilép mögüle, egy műtős fiú, még nem láttam sosem.
Mutogatok hogy vegye ki a számból a tubust (közben rájöttem hogy ez a tubus) de azt mondja majd ha a sebész vagy altatós engedélyt ad. Próbálom kérdezni hogy van-e sztómám, ő ért tubusosbeteg nyelven, és megnyugtat hogy nincs. Persze teljesen nem hiszek neki, ezért tapogatom a hasam a lepedő alatt, érzem a kötést középen, érzékeny nagyon, és nincs sztóma.... NINCS !!!! :)
Közben előkerül a kedves altató-ébresztő, valamit befújnak a torkomba, olyan sűritett levegőnek tűnik és közben kihúzzák a tubust ! Micsoda megkönnyebbülés !!!! Túléltem ! Nem fáj ! Nincs tubusom ! Van viszont egy szondám, katéterem, és főleg: NINCS SZTÓMÁM !!!! Szép az élet !
Valahogy áttesznek egy ágyra, betolnak az ITO-ra, valakik ügyködnek körülöttem, mint az elkövetkezendő 8 napban és éjszakában is állandóan, és mély álomba merülök.
Nem tudom mikor ébredek fel, reggel van vagy hány óra, nem tudom. Körülnézek. Mellettem egy ágy, lepedőfüggönnyel elválasztva, látok két dagadt lábat a szomszéd ágyban és a sajátomban is (olyan mint Kicsié volt a szülése után), hallom a gépek csipogását, néha állítanak valamit a kütyüjeimen, a nyakamban centrális véna csövecskék himbálóznak, a szondámba folyadékokat nyomnak, hányingerem van tőle ahogy a meleg paraffin halad át a torkomon, még ha benne is van egy csőben... közben F. minden reggel telefonál, csak sejtem hogy ő, minden reggel 7-kor azt mondják neki hogy NEM SAJNOS.... ez azt jelenti, nem indult be a bélműködés. Ez baj. Délelőttönként bejön, és délután is, de mindig akkor tör rám a leküzdhetetlen alvásroham, fogja a kezem és símogat, szeretném tudni mi van vele, a gyerekekkel, Minivel, mindenkivel, de a választ már nem hallom, nekem most MUSZÁJ elaludnom..... félálomban hallom a hangját, érzem a keze melegét.... és visszazuhanok a mélységbe.
Napok telnek így el, jön A., megtanítanak megfordulni és felkelni, kiültetnek egy távolinak tűnő székre (fél méter), ahová odabotorkálok remegő lábbakkal, összegörnyedve, reszketve, de összeszorított fogakkal. ERŐRE KELL KAPNOM !!!!!! FEL KELL KELNI ! CSINÁLNI KELL ! MEG TUDOM CSINÁLNI !
Lassan megismerem a nővéreket és az ITO mindennapjait, tudom kitől mit várhatok. Van 2 kedves Anikó, nappalosok, ha ők fürdetnek reggel, akkor kapok hűsítő zselét is, vidámak. Vagy egy idősebb nővér, tapasztalt nagyon, éjszakás általában, ki tudja hogyan van a műszakváltás.... Ő volt, aki az "elromlott" szondámat nagy könyörgésemre nem cserélte ki, hanem megjavította !!!!! nagy szó, mert belehaltam volna, ha felvágott hassal le kellett volna nyelnem öklendezve egy másikat !!!! Volt viszont egy éjszakás szőke komor (olyan szögletes arcú) rövid hajú, akit nem szerettem mert nagyon pokróc és kíméletlen volt, ott hagyott reggel vizesen nyitott ablaknál, egyátalán nem óvatosan cserélte ki a kötésemet, durva mozdulatokkal forgatott, sosem volt egy jó szava sem. Számára egy tárgy voltam, amivel teendők vannak (sajnos), és nem egy gyarló, gyenge, frissen műtött EMBER. Szerencsére csak párszor volt vele dolgom, de rettegtem hogy nehogy ő legyen.
Végignéztem a váltásokat, ahogy átadtak minket egymásnak, elduruzsolták kivel mi volt, főleg a problémás Cs. úrral, akihez egyszer tüdőgyógyászt kellett hívni h leszívják a vizet a tüdejéből, és egy éjszaka pedig egy fiatal fiú volt az ápoló, aki nem hazudok, az egész éjszakát Cs. úr kozmetikázásával töltötte, a legnagyobb fényárban hogy nem lehetett aludni tőle. levágta a körmeit, megfürdette, megfésülte, vért vett, kicserélt minden csövet, ágyneműt, aztán kezdte újból, közben hangosan beszélt hozzá: Cs. úr, most megfésülködünk.....megszúrom picit, ugye nem fáj.... ez így ment reggelig, azt gondoltam hogy tanul szegény Cs. úron, aki nem tud tiltakozni... nekem ez a fiú egy ŐRÜLTNEK tünt.... :(
Az altató orvos(om) sokat ott időzött, beszélgetett a fiatal ápolónőkkel, nevetgéltek, reggel menetrendszerűen egy zörgő kocsival megjelent a kibontott fekete hajú duci hölgy, talán cserélt valami készleteket? Egyszer a CV-m is elromlott, egy kis fiatal vidám dr.nő jött, (olyan oroszos), azt hiszem ő is Anikó.) hogy ha mozdulatlanul tudok maradni, újat ölt a nyakamba.... 2 szuri az érzéstenenítő és 2 szuri az öltés. csak az öltést választottam. MINDENT ki lehet bírni !!!!! felmerült az EDA lehetősége is, azon át kaphatnék újabb bélmozgatót, fájdalomcsillapítót, de kaptam gondolkodási időt. Ha kicsi kibírta a szülésnél, én is KI FOGOM !!!!!!!
Sokszor kértem, szeretnék kiülni a székbe, hogy mire F. jön örüljön h milyen erős vagyok, büszke legyen rám !!!!! Úgy nehezen bírtam a hanyatt fekvést, nem tudok aludni hanyatt. De igen, itt kiderült hogy tudok !!!! csak kész volt a derekam, a hátam, lecsúsztam a párnáról és nem tudtam egyedül visszakúszni, sok éjjel "kiabáltam" elhaló hangon, hogy tegyen valaki feljebb.....(biztosan nagyon örültek nekem...)
T. doktor minden nap ott volt, és már aggodalommal figyelte az állapotomat. 12-én kedden (MA EGY ÉVE !!!!) beígért egy újabb tükrözést tágítással, és az épp ott beszélgető alatatós ráadásként ígért egy domicumot hozzá.
Délután nagy zörgéssel felérkezett a gép, átmásztam a szomszéd ágyra, esdeklő szemekkel néztem az altatósra: hol van a dormicumom????????? Gondolom valaki beszúrta a CV-ba, mert aztán ismét a NAGY SÖTÉTSÉG....
ez is folyt.köv. lesz.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
eszedbe jutott valami????