Mindig is nagyon akartam gyereket, gyerekeket. Mert egy nő, mindent megtesz hogy legyen gyereke, vagy ne legyen gyereke.... mondják.
Már a nászutunkon türelmetlen voltam, de mivel hógyaghuruttal telt, hát akadozott kicsit a gyerekprojekt.
Aztán Karácsonykor már biztos voltam benne, és januárban már volt kiskönyvem is, beleírva hogy 6 hetes !!!!! azonnal megnőtt a pocim, (biztos a tudatalattim növelte :)) és egy így is ment napról-napra, (aztán jól ki is repedezett, kenegetni kellett) februárban már megvettük az első kismama nacit....
Fél idős voltam amikor elköltöztünk otthonról egy wekerle telepi albérletbe, volt két szobánk, a konyha közös a főbérlő bácsival aki a valamikori spájzban lakott (1 ágy és egy éjjeliszekrény), volt egy hosszú előszoba és egy kis kertünk is. 1 kis furgonnal költöztünk, Apukám könnyes szemmel állt a ház előtt amikor elbútoroztunk.
Berendezkedtünk, 7 hónapos voltam amikor megvettük a kiságyat, és a Divatcsarnok bébiosztályán kis rékliket, sárga mintás kis sapkát, (ki tudja mi lesz, fiú vagy lány, ez a szín univerzális) kis kötött kardigánt, pelenkákat.
Vettünk egy gyerekbútort is, amiben vasalva várták a kis ruhák a kisembert. A kiságyban ott volt már a pelenka a fejrészen, és kis csörgő átfűzve a rácsokon... Mellette a földön a "piros táska".
Esténként sétálgattunk Kispesten, akarva-akaratlan elsétáltunk a szülőotthon felé, F. unszolására be is mentünk egy szerdán, csak úgy szétnézni.
Ha már ott voltam érdeklődni, meg is vizsgált egy nagyon fiatal, fekete hajú, tengerkék szemű orvos, és felajánlotta hogy mehetek majd oda ha eljön az idő...... szerdán mindig ügyeletes, a következő kontrollra már vissza is rendelt. Sajnos nem lehetett csak hozzá járni, muszáj volt a állami terhesgondozót is látogatni, a pecséteket ott nyomták a kiskönyvbe, ami majd pénzt jelentett.
"nagy könyv" szerinti kismama voltam, semmi panasz, minden rendben, nem hánytam, kicsit dagadt csak a lábam a vége felé. De minden nap sétáltunk a kis piacunk felé, a hasamon a tányérból ettem a dinnyét, nem billent le....:)
Augusztusban nagyon meleg volt, semmi sem mozdult éjszaka, a nyitott ablakon dőlt be a meleg, a hátamon csorgott a víz, nem kaptam levegőt, kispapa legyezett, ventillátorunk nem volt, semmink sem volt, csak pár bútor, sok könyv (már akkor is) pár ruha, szedett-vedett edények, , valakitől szerzett kredences konyhaszekrény amit piros-sárgára festettünk, egy kakasos függöny a konyhában, falipolcok kamra helyett, egy levetett tűzhely, pár nászajándék teás és kávéskészlet, egy olasz robotgép amit Makától kaptunk (most is meg van és műxik!!!!!!), a gyerekbútor, kis vaskályha a szüleimtől.....
az utolsó hónapban már otthon voltam (kötelező volt), olvastam, subapárnákat gyártottam, ez nagy divat volt akkor...
F. félve hagyott ott reggelente, előttem van hogy a piros-fehér-kék kockás ingében, farmerban még visszalép az utcai ablakhoz (amire rácsot csinált pár hete, hogy lehessen nyitott ablaknál aludni) és nehezen válunk el.
A szomszédok figyelnek rám, ha nem jelentkezem 9-ig, valaki bekopog hogy jól vagyok-e, a házban 2 telefon is van, autója is van az egyik szomszédnak, felajánlják hogy bevisznek éjjel-nappal....
Egy tapasztalt anyuka egyik nap látni véle az arcomon a jelet...... hamarosan....
Kicsit püffedtebb, igen, és kis barna májfoltok is előjöttek...
az első házassági évfordulónkon, délelőtt meg kellett válnom a jegygyűrűmtől, annyira bedagadt az ujjam, hogy már lilult szegény.
Aztán F. és az ötvös sógorom, még aláfűztek egy pzs-t, és egy nem kicsi fűrésszel, kettéfűrészelték. a port őriztük egy darabig, pár hónap múlva egy ékszerész megjavította.
délután kéz-a-kézben bementünk a városba sétálgatni, tettünk egy jó nagy kört, hazafelé már támogattam a derekam.
Este 9-kor F-t felkeltettem, hogy valami furcsa van, ő kiugrott az ágyból, hívta volna a kocsis szomszédot, de végül lassan bandukolva bementünk a szülőotthonba, a fájások lámpától-lámpáig tartottak, 2,5 perc volt a távolság a lámpák között.
Azon a vasárnap estén teljesen véletlenül a fiatal doktor ügyelt, hivatalosan reggelig. Megszeppenve maradtam ott, mikor F-tól elbúcsúztam a kapuban, akkor kérdeztem meg először: ha lány lesz, lehet Éva????? (addig nem is jutott eszembe, az Erika, Andrea nevek vezettek)
Az éjszakám eseménytelenül telt, a fájások le-le álltak, aludni is tudtam a magas ágyon, csak a mellettem szalagon szülő anyák jajveszékelése zavart kicsit....
F. reggel bejött, de délutánra hívták vissza, napközben volt több vizit, sok vizsgálat, 5 baba született a szomszédos ágyakon.
nyugodt voltam. valamikor a terhesség elején felismertem, ez az ügy mindenképp a szülőszobában végződik, nincs visszaút, megadtam magam, nem féltem, honnan is tudhattam hogy van okom félni?
A fájások néha visszatértek, kisebb-nagyobb intenzitással, aztán kaptam egy adag "fájáskeltőt", és akkor aztán keményen beindult a gépezet. Szünet szinte alig volt a fájások között, közben délután lett, akkor már sírtam és kezdtem elveszíteni az erőmet, sok órája tartott már. Megtudtam hogy már a szüleim is itt vannak, F is megjött a munkából, elveszítettem az időérzékemet, közben eltelt volna egy munkanap???
A fájások csak jöttek és jöttek, elmaradt a vizit és minden orvos körülöttem állt, csóválták a fejüket és gondterheltek voltak, próbáltam nem sírni a fájdalomtól hogy maradjon még erőm, és az előírás szerint lélegezni, de mit sem ért. Aztán kimondták az ítéletet: VÁKUM !!!!!! rettegve kerestem a szememmel a fiatal orvosom, és eü. tanulmányaimból szörnyű képek kerültek elő....
Közben nézték a kicsi szívhangját ami már romlott, az erőm fogyott, a vajúdás akkor már majdnem 1 napja tartott...
A kupaktanács csak hümmögött tovább, lámpák a szemembe világítanak egy erős műtősfiú tartotta a fejemet, a kis doktor (aki nem ment haza reggel, pedig meg sem kértem rá..:)) adott még egy utolsó esélyt, és nyomjon, és nyomjon, már artikulátlanok a hangok, csikorognak a fogak, az izzadtság a szemembe folyik, és látom a nagy hasam ahogy hullámzik, valaki feltérdel az ágyra és ököllel belenyom a hasamba (pár hétig jó kék is volt....) és SIKERÜLT!!!!!!!!!!!!!!! megszületett, itt van !!!!!!!!!
Szemébe lóg a hosszú haja, gyönyörű kék a szeme, amennyit látok a hunyorgó babámból, 4 kg, 59 cm... és sír, ordít, megkapom végre, finom kis bőre van, szuszog.. már nem csatakos, megfürdették, kakastaréjt fésültek neki puha kis kefével....
Aztán kitolnak nemsokára, át vagyok öltöztetve, megfésülve, tiszta és illatos , F. vár a folyosón, könnyek csorognak a szeméből, csókot is kapok....
Aztán egész éjszaka nem tudok aludni, pedig nagyon-nagyon fáradt vagyok a 23 órás vajúdás után, de nem értem, a babám egy másik szobában van, elválasztva tőlem.... Mi lehet vele? Már most nagyon hiányzik.....
ANYUKA VAGYOK !!!!!
Boldog születésnapot Évi !1977. augusztus 29. 19.35 h
http://www.youtube.com/watch?v=WYeaZdyF7es
