2015. július 22., szerda

ügyintézek

mert muszáj.

Mit tehetnék?
rendeltem a tchibo-tól 2 db melltartót, ami NEM merevítős, - mert ez ugye nekem létszükséglet - és jól is néz ki, valamint nem is drága mint a műtöttek melltartói ami recire is 15-20 vagy még több ezer Ft.
Jelen pillanatban is vannak ilyenjeim, a legjobbat persze Lisszabonban felejtettem a szállodában több éve, de a legjobb hordható most már eléggé avittas az állandó mosástól.

no.
szóval megrendeltem, ingyen volt a szállítás.
másnap jött egy levél hogy 17-én szállítják ki 8-17 között, így kicsit átszerveztük a napot és vártam. De nem jött. Közben este fél 6 vagy több lett, telót nem vették fel (Kicsi hívta őket) közben a státuszlapon láttam hogy visszavitték a raktárba.
Na akkor ragadtam billentyűzetet, levél, köszi hogy 1 nap szabit elcsesztem, hétfő nekünk nem jó, így legyen kedd, de 10-ig lehetőleg mert még egy napot nem szúrnék el.
Státuszon látszik hogy kedd reggel kiadták a futárnak, levél jön hogy kézbesítik tegnap 8-17 között. Futárt fel lehet hívni, hívjuk, mondja 2 vagy utána.
Sehová így tegnap, fél6-kor beírják a státuszba, visszavitték, oka: időhiány.
Majdnem sírógörcs.
Levél, "monnyanak"  mostmár le, :( mi az hogy 5-ig nem értek ide. Megírtam hogy innentől nem várom őket, lesz ami lesz. Közben tchibonak is levél, hogy nem vehetem át valami közeli helyen?
Ma reggel látom, kiadták a futárnak. Gondoltam hátha, 11-kor kell elmennünk itthonról.
Levél jön, sajnálják, a ternéket visszaküldik a feladónak.
majdnem sírógörcs, de sikítófrász.
Levél, hogy ki a fene kérte hogy fordítsák vissza? amúgy a Békéltető testülethez fordulok megtévesztés, károkozás, stb. miatt.
Nézem a státuszt, visszaküldés alatt.
Levelem után, kiadva futárnak, majd e-mail jön, ma 8-17 között.
majdnem sírógörcs.
Új levél jön, ma 10-11 között, de majd keres a futár.
keresett 9.45-kor hogy mindjárt ideér.
10-kor meghozta.

közben tchibo írt, sajnálják, nem tehetnek róla, remélik nem rendült meg a bizalom.
Persze előre ki volt fizetve hogy ezzel ne kelljen szórakozni már.
És igen, sajnos nagy szükségem van a termékre, ha már egyszer így jártam.
Mert egyébként az biztos hogy visszaküldtem volna a p......ba.

előtte:
Cinit levittük berettyóba vonattal a másik nagyszülőkhöz, tiszta kaland, át is kell szállni, juhuuuuuuuuuuuu. Jegy előre megvéve.
Felszállunk, IC, wifi nem tudják miért nincs. Menet közben felszáll a második osztály 30 fővel (egy már volt a kocsiban) akik nem tudnak leülni mert ülnek emberek helyjegy nélkül.
Átszálláskor csak annyi, a vonat persze hogy nem arról a vágányról idul mint ami ki van írva, így 20 perc helyett csak 5 maradt hogy lépcső le rohanva, lépcső fel rohanva, majd beugrás a kocsiba.
Visszafelé csak kettecskén, bemondják hogy amit várunk késik, kb 30 percet, ami arra pont jó hogy lekéssük a csatlakozást.
700-ért átváltjuk a jegyet, hogy a késő vonattal átszállás nélkül jöjjünk majd haza.
Mikor az átszálló állomásra érünk, látjuk hogy ez a vonat bevárja a mi eredeti vonatunkat, és 4 p alatt mégis átszállhattunk volna. De már nem tudunk, nincs helyjegyünk.
Így csak 90 perccel később értünk Bp-re, közben szomorúan elhaladtunk a házunk előtt hogy bejussunk a keletibe. (gondolkodtam a vészféken)

Skacok, hív a vasút, vár a MÁV!!!!!

tovább is van..... mondjam még?????

2 megjegyzés:

  1. Ne feled Anyukám, hogy messze van még a hét vége.....addig bármi is, de nem károgok, csak lehet kiderül az egész kiszállítás mizéria volt a legkevesebb....ne így legyen!!!

    VálaszTörlés
  2. yáyáyáy ne banyázz! azt hagyd meg nekem! :D jó boszik márpedig VANNAK!!!!! :)))))))))))))))))))))

    VálaszTörlés

eszedbe jutott valami????