2013. február 9., szombat

haj-jaj

gondoltam épp ideje hogy befessemhennázzam a hajam, mert hétfőhöz egy hétre megyek majd a fodrászhoz, jövő 7végén pedig nem leszek majd itthon.

Vettem is előbb egy feketefej mousse ammonia mentes festéket, több 7 előzetes információ gyűjtés után.

Persze ahogy kibontottam, - de csak akkor -  kiderült hogy HENNA után nem lehet használni. fuck!!!

Úgy gondoltam persze, majd ma az uszi után festegetek.  Ez nagyon hamar megdőlt, mert hívott ez edző hogy nem lesz edzés,  mert nagy a klór koncentráció az usziban. fuck!

Na ez nem jött jól, mert a múlt 7 kimaradt, erre most nagyon készültem, mert nem tudom mostanában meddig úszkálhatok, hiszen hétfőn megyek a kézsebészhez, aki lehet hogy eltilt. Meg amúgy is, vár rám a hegsérv műtét, ami meg március 21. Így minden alkalmat ki kell használnom. Na ez így off.

de sebaj, akkor vegyünk a herbaházban hennát, legalább a festés mégis összejön. Elugrottunk, válogattunk, megvettük, és itthon ki is derült hogy kell hozzá valami oxiizé, (fuck!) amiért meg visszamentünk zárás előtt 5 perccel. Kocsiban kint hagytam mindent, telefont, stb is, majd ahogy ígértem, levettem a polcról az oxit, mindjárt 2-t, és ott meg is álltam az üzlet közepén, mert minden pénztárnál 49-en álltak már…. így vártam 30 percet mire kijutottam, F. a kocsiban aggódott hogy mi a fene történt, telefonom mellete csengett, be nem engedték már. fuck!

aztán feldúltan haza, majd hozzákészültem a festéshez, és akkor kiderült hogy ez NEM HENNA Szomorú arc , gyógynövényes az igaz, de mindez akkor derült ki amikor a dobozát szétvágtuk és a belső oldalán elolvastuk. ja, és az oxi izék lejártak 2012.07 hóban. fuck!

Mini azt mondta ma: A ROSSZ HÍR IS JÓ HÍR, CSAK ÁLRUHÁBAN!!!!

Azóta agyalok ezen, de mi lehet mindezekben a JÓ hír?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

eszedbe jutott valami????