2011. november 11., péntek

Winnie the Pooh

azt mondta egyszer: “a baj előtti pillanatban még nem volt baj….”

(szinte hallom is Mosolygó arc)

No akkor onkoteam. Vidáman várakoztunk M-val, dacára a 11-es sorszámomnak amivel este 4-5 felé jutottam volna be, mégis behívott a prof. asszony kb. 4-diknek. Tényleg mit sem sejtve mentem be, mint akivel már semmi rossz sem történhet, de aztán láttam hogy sorsot húznak a onkológiai osztály jeles vezetőjével hogy ki mondja el a rossz hírt.

nevezetesen: a prof. asszony átkérte az első mintámat hozzájuk (másik patológia) és személyesen ő ismét megvizsgálta. Sajnos 2 érték tekintetében rosszabb lett az eredmény mint az eredeti volt, így úgy döntöttek, ha elfogadom a kezelést akkor mégis “szendvicset” kapok. 3x2 kemo majd sugár majd megint 3x2 kemo és majd a hormon.

23-án kezdek. állítólag nem hajhullatós és megkapok majd mindent ami csökkenti a mellékhatásokat. ja és az antiösztrogént most abba kellett hagynom, mától. lehetőleg ne melírozzak hajat és ne szárítsam hajszárítóval. Na ez a veszély nem fenyeget, szinte sosem szárítottam még hajat, viszont a lenövéseket terveztem befesteni….(biztató h nem írták meg a paróka receptet)

Erre a hírre 3 héttel ezelőtt számítottam, így most igen lesokkolt, az estém nagyjából el is volt cseszve.

persze ha használom az agyamat, (ez most nehéz) le kell szögeznem a következőket:

1. a daganatot eltávolították, MÁR NINCS OTT.

2. örülnöm kell, hogy kiderült, így megkaphatom a megfelelő kezeléseket. (ne is gondoljunk rá, mi lett volna ha…..)

3. minden további, az én biztonságom érdekében történik.

4. van szűk 2 hetem, hogy felturbózzam magam, hogy a legkisebb terhelést jelentse majd.

5. eldöntöttem hogy JÓL fogom viselni, a süti is megmondta…… Mosolygó arc

 

csak most egy kicsit sz@r, azt hittem eljárogatok a sugárra, visszamegyek dolgozni, kapkodom a bogyókat és már el is felejthetem.

ezzel szemben nem, 4-5 hónapig is eltart, – persze közben majd járogatok a sugárra és visszamegyek dolgozni – de 12x szét fognak szurkálni pedig már annyira nincs vénám h vért venni sem lehet szinte (és a műtét miatt csak 1 karom van erre a célra), fekszem majd sok órát és nézem ahogy folyik a sejtméreg amit megadással tűrök (pont én, aki egy tabit alig tudok lenyelni), és közben valahonnan energia kell hogy az elpusztult ép sejtjeimet regenerálni tudjam.

ha tényleg van a gondolatnak gyógyító ereje, már csak össze kell szednem magam, hogy gondolkodjak rajta !

Winnie the Pooh: “gondol-gondol-gondol-gondol…..”

12 megjegyzés:

  1. Drága anyukám! Mit is mondjak erre? A valahonnan energia Én vagyok, azt gondolom nagyképűen.... Bár mintha használna.

    A lehető legjobb, hogy ha látod ahogy folyik a sejtméreg, mert tovább is tudod gondolni, mi következik utána. Az emberi test kis rajzfilmből végiggondolva. Mennek a a munkás kis sejtmérgek, és ellapátolják, vagy talicskán elviszik a rossz sejteket. Vannak akik lövöldöznek az anyaggal, és közben üzenet az agynak: A gyógyulás elkezdődött!
    Remélem már is kaptál egy kis energiát....
    Szeretlek anya!!!!

    VálaszTörlés
  2. Oh, nagyon szépen köszönöm!
    Kiapadhatatlan energiaforrásaim vannak!
    Hát akkor rajta!
    Megcsinál -JUK (!!!!!) ezt is !
    Ájlávju

    VálaszTörlés
  3. “Mindig tudd, a dolgok egyszer történnek meg veled; a legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz.” (Tatiosz)

    És tudod, mi minden pillanatban itt vagyunk veled!!!

    Szeretünk anya!!!!

    VálaszTörlés
  4. Ne akarjátok hogy sirjak is!
    Nagyon szerencsés vok Veletek!
    ILY :)

    VálaszTörlés
  5. Ilyenkor, nem tudsz mást tenni, mint végigcsinálod a kezelést, és a végén meggyógyulsz. Az viszont egy jó dolog, hogy nem hullik ki a hajad.Van amikor a dolgok történnek velünk, de a hozzáállásunkon nagyon sok múlik. Nálad ezzel nincs probléma.Gondolok Rád.Körül vagy véve szeretettel, és jó így gyógyulni,hogy a szeretteid körülötted vannak.

    VálaszTörlés
  6. Mucus !
    Nagyon sokat gondolok Rád, és a segítő, erőt adó szavakra, tanácsaidra....segített már át hullámvölgyeken, remélem most is így lesz !
    thx! thx! thx! :)))))))))))

    VálaszTörlés
  7. Fenébe, komolyan. Annyira drukkolok az egészhez!

    VálaszTörlés
  8. Oh, nagyon-nagyon köszönök Mindenkinek mindent!
    Mai mottóm ezek után: " ne várd meg hogy elmúljon a vihar, inkább tanulj meg táncolni az esőben...."
    :))))))

    VálaszTörlés
  9. Nem lenne jobb, ha nem dolgoznál? Filmeket néznél, pihennél, olvasnál,sétálnál...Ilyenkor a szervezetnek nagyon fontos a nyugalom, és a pihenés.Nem érne negatív inger, meg tudnád választani mit engedsz közel magadhoz. Bár ha szereted a munkád, és nem stresszes, akkor semmi gond.:) Drukkolok nagyon.

    VálaszTörlés
  10. Mucusnak egyébként igaza van a munkával kapcsolatban. Meg van egy olyan is, hogy most eltervezed, hogy mész és ha mégsem leszel olyan jól vagy egyszerűen mersz nyűgös lenni, mert SZABAD és KELL, akkor még ezen is töprengsz majd, hogy a fenébe, én dolgozni akarok, kellene... Ha meg eleve tudod, hogy akkor 4-5 hónap szünet (hamar elmegy, nagyon hamar) az teljesen más lelkileg. Ha nem megy a véna szúrás kaphatsz egy kis eszközt a mellkasbőr alá és akkor azt szúrják, ezt meg fogják ajánlani, ha szükséges. Hol lesz a kemo? Országos Onkin van protekciós szeretetem :).

    G

    VálaszTörlés
  11. Igen, a munkán azért mindenképp gondolkodom majd, de meg akarom várni hogyan is reagálok a kemora.... nem sietem el. esetleg terápiás céllal vállalkozok majd rá, ha már kell a lelkemnek. persze csak amikor épp nincs más "programom" :)az mégis más hogy bemegyek, de eljövök amikor úgy érzem hogy na elég volt....
    A SOTE Radiológiai és onkoterápiás klinikán lesz....
    juj, ez ilyen centrális véna? meddig maradhat ott? gondolom nem kellemes a beültetése. (persze az állandó vénakeresés sem.. :()

    VálaszTörlés
  12. Nálunk altatásban teszik be, igen van köze a szív közeli nagy vénákhoz. Jó hely, ha van módod és még ott van Borbély Erika, akkor ragaszkodj hozzá. Ő nem tudja, hogy én ki vagyok (így sajnos nem tudsz rám hivatkozni), pár gyakorlatot tartott és fantasztikus nő. Hivatkozás nélkül is bűbájos. Azért, ha valahol megakadsz szólj légyszi!

    G

    VálaszTörlés

eszedbe jutott valami????