okosságok

Tudom, könnyű mondani okosságokat. Most csak úgy jön ez...

De a nagy kérdés: hogyan legyen az ember "jó" szülő, (nagyszülő), feleség, kolléga, beosztott, barát, háziasszony, testvér, nagynéni, keresztanya, vásárló, ügyfél, (ügynegyed :)) szomszéd, gyerek, meny, anyós, és sat-sat-sat.

Évek alatt rájöttem, nem tudok úgysem egyszerre lenni mindenhol a "jó", ez olyan mint egy mérleg, ha valahová többet teszek, a másik kevesebb lesz....

Próbáltam én is mindenhol megfelelni mint most Kicsi, de rájöttem, nem lehet. És biztos hogy KELL is????? Kinek????? Másoknak? a világnak? magamnak?

Miért fontos hogy mit gondolnak rólunk az emberek? Miért nem magunknak akarunk megfelelni?

Ha otthon maradtam a gyerek(ek)kel, rögtön jó szülő voltam, de nem jó munkaerő, és nem jó kolléga, viszont jó feleség (mert közben lendült előre a háztartás), ha a nagyszülőkhöz mentem velük, akkor rossz anya, de jó munkaerő és jó meny vagy gyerek (annak a nagyszülőnek akihez épp vittem a beteg gyereket), a másiknak rossz, mert miért nem oda.

Most sem sokkal jobb a helyzet, nehezítve a munkahelyek bizonytalanságával, és azzal hogy a nagyszülők (mi) még bőven dolgoznak, nincs kire hagyni a gyereket általában, ha beteg.

A munkahely megtartása pedig a létfenntartáshoz elengedhetetlen.

2009-ben 100 lábon kell (muszáj) állni.

Ki tud, és ki mer betegállományba menni?

Miért törvényszerű hogy az anya maradjon otthon a beteg gyerekkel?

Sosem értettem pl. azzal egyet, hogy a betegállomány csak a gyerek x éves koráig jár. nem lehet hogy utána annyira beteg és elesett hogy még egy pohár vizet is vinni kell neki? akkor ki segít? ki ápolja? Miért van ez életkorhoz kötve?

Oh, hányszor volt hogy hoztam be a (nem súlyos) beteg gyereket, gyerekeket ide a munkahelyemre, mert be KELLETT jönnöm..... vagy váltottunk F-val, ő értük jött és hazavitte innen őket amikor végzett és pedig maradtam.

És persze itt kaptam egy lábon kihordott flu után szívizomgyulladást.
Ma már nem jönnék be betegen.

Vagy hazavittem a munkát, és otthon gyűrtem míg a gyerekek aludtak, aztán folyt-köv éjszaka.

Vagy reggel becsöngettem a szüleimhez egy-két beteg gyerekkel, hogy nem maradhatnának-e itt, nekem mennem KELL dolgozni. Telefonunk nem volt, így csak reggeli meglepetésként álltam de sokszor az ajtóban....

de ha régebbre gondolok:

én is voltam Apukámmal a villamos végállomásokon, voltam az oktatóteremben míg tanított, a kocsiszínben míg elszámolt.... voltam kicsi koromban a gangos házban a szomszéd félsüket néninél, vagy ő volt nálunk? nem is emlékszem. voltam az alattunk lakó valamikori bölcsödei dadusomnál is, és a nagymamám is felköltözött és vigyázott rám, közben hajtotta a varrógépet.

Mert nem bírtam a bölcsödét, állandóan beteg voltam, sok tüdőgyuszi, köhögés....

Könnyebb, ha mindkét nagyszülő elérhető és hadrafogható.

Nálunk most ez nem így van.

Mini másik nagyszülei az ország másik végén. Én még nem találkoztam velük.

Mi persze szívesen segítünk és nem strigulázzuk egy főkönyvbe hogy mikor-hová-kivel-és miért - mentünk, hoztunk és vittünk, intéztünk és hívtunk vagy beszereztünk, és lám ők pedig mit nem és miért nem.

Mi ezt láttuk otthon. Ez a MI lelkiismeretünk.

Tesszük a dolgunk mint a "hasznos mozdonyok", most már a nagyszülői szerepben is.... vannak amik emiatt későbbre tolódnak, áll otthon a vasalnivaló és porszívózni is kellene, és még sorolhatnám , de ezek most nem fontosak.

Rájöttem közben.

Pedig tudok multizni (time-sharing, ahogy a szakmámban hívják), de egyes folyamatok prioritást kapnak még akkor is, ha egyszerre futnak.

Valahol meg kell találni az egyensúlyt. Úgy a szerencsés, ha hol ez, hol az kap prioritást.

Ezen igyekszünk.

Mi is.
Néha sikerül is.