Akik '80 előtt születtek
...Akik 1980 előtt születtek, valódi hősök, olyasféle igazi "hollywoodi-mindent-túlélő-fenegyerekek". De tényleg! ...
Legalábbis a mai nemzedék szemében. :)
Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk.
Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, (nekünk autónk sem volt) viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem voltak furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval.Mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de sokszor még rendes biciklink sem. (Nálunk a barátnőm néha engedett egy kört, a néptelen Mádi utcán) Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se igen tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót. (Jó kis vastag szódásüveg...) Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még vonalas telefon se nagyon volt, nemhogy mobil ... pláne gyereknek! (Nyár estén a szülők kiabáltak az ablakokból: ...... gyere haza !) Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona.Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.Ha az erősebb elgyepálta a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt, mert ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. {Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol! ... Hagyd csak anya, ez az én háborúm!}Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonald's-on edződött, átlagosan elhízott amerikai kisgyerek is helyből hátraszaltót nyomott volna attól, amit mi kaja címszóval leküldtünk. Gondolj a zsíros kenyérre (ünnepnapokon cukorral megszórva!), a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont "Bedekó"-nak hívták (később igen, addig Anyukám kotyvasztotta a gázon) és már ez is elég volt a boldogságunkhoz.Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült.A limonádét még magunknak kevertük és sokszor mosatlanul ettük a fáról a félig érett gyümölcsöt. (és akácvirágot a lakótelep melletti utcában) A preDomestos korban a WC pereme alatt baktériumok ezreinek kolóniái telepedtek meg háborítatlan nyugalomban. (jó hogy már volt fürdőszobánk) Volt néhány barát, aki már ismert olyat, aki hallott olyanról, akinek videója volt, (gyerekkoromban diavetítő..... Anyukám néha hozott a kollégáktól új filmeket) esetleg ZX Spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, videojátékról, 164 tévécsatornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Sunodról,I nternetről, Fitnesz-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.Viszont voltak barátaink! Igazi, hús-vér barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong asztaloknál, s ha nem voltak ott, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval ... Mégis itt vagyunk.Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, (babáztunk a kapu beugrókban egy pléden ülve) labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.Focizni csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még élt az íratlan szabály - amit időnként már mi is nehezen értünk: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az nézhette a játékot a pályaszélről, vagy odébb állhatott, és más játszótársakat keresett magának.A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni.Ha egy tanár nyakon vágott, (mert hosszabb haja volt a fiúknak vagy mert kiszedtük a szemöldökünket) nem szúrtuk le és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem akartak feltétlenül fehér báránnyá mosni.Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség, a szeretet. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.Ezek voltunk-vagyunk MI. Hősei egy letűnt (?) kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.
Oh, mennyire-de mennyire lehetne ezt folytatni még....... :)
Hol van a lovaskocsis jeges, Bhöm-ék jégszekrénye, az asztal lábához kötött csirke a harmadikon, a hipermangános piros fürdővíz a teknőben-lavórban, az ablakból ledobott zsíroskenyér, a SzabadEurópa zavaros, zajos zenéi, a közértben a betolt pult alatt a tejeskanna, az első zacskós tej, az ugróiskola amit barátnőmmel rajzoltunk a friss járdára, az épülő házakban bújócskázás, az új iskola illata amiben mi voltunk az első diákok, körhinta a mázsa téren, a kis bolt a vetkőzös tollakkal és az örögmozgó ivó kis kacsával, az olajfa erdő ahol szalonnát sütüttünk apukámmal, ahol fémeket gyűjtöttünk és újságot.....
NAGYON SZERETNÉK IDŐUTAZÓ LENNI !!!!!
