márpedig vannak.
Konkrétan el vagyok áááááámúlva.
Szóval voltak a történetek, amikor születtek a gyermekeim (nem egyszerűen), voltak is tavaly ilyen bejegyzéseim itt
http://felho-sanvito.blogspot.com/2009/08/hogy-volt-1977.html
és itt
http://felho-sanvito.blogspot.com/2009_08_19_archive.htmlNo akkor én elhatároztam hogy majd ha oda kerül a sor, a cseperedő lánykáimat is ehhez orvoshoz fogom elvinni.
Aztán múltak az évek, és egyszer elvesztettem Őt szem elől, bár addigra több barátnőm és kolléganőm szült nála, nem is kevés gyereket. Én is máshoz kényszerültem, de titkosan kerestem őt állandóan és megszállottan, hogy legalább majd az unokáim nála szülessenek... Többször azt hittem megtaláltam, de nem.... :(
Annyit meséltem Róla a gyerekeknek, hogy tudják álmukban is a nevét, és könyökükön jön már ki a 2 heppiendes szüléstörténet.
Aztán 2 hete É. elment az sztk-ba, mert sajnos a telkis magánorvosnál a szülés 400e, és hát mivel egyikőjük sem dolgozik mióta hazajöttek a hajóról, szóval tiszta éhhalál, hát legyen akkor a rendelő.
És a rendelőben 2 hete egy méltatlankodó betegtársa kimondta a doktor nevét..... hogy hozzá jött, de nincs itt. É persze nagy izgalommal mesélte, és MEGDOBBANT a szívem... itt lett volna végig a közelemben? a munkahelyemtől 1 percre???????? Na mindegy. Már rohantunk volna hozzá, de 2 hét szabira ment, ma jött első nap dolgozni.
A jövő heti 72 éves doktorbácsis kontrollt előrehoztuk, és irány a rendelő.
Na, már akkor megnyugodtam, amikor megláttam a nevét kiírva az ajtóra. (mint anno mindig)
Aztán mi következtünk.
Már volt kész mondanivalóm, hogy ööööö azért jöttem, hogy a lánykám és az unokám most rábízzam, és ő biztos nem, mert régen volt....de én igen, és ott... 77-ben.... majdnem vákum.. és 79-ben,,,,, és nem tudom eléggé megköszönni... és hol volt eddig?
De nem nagyon tudtam szóhoz jutni, pár szót beszéltünk a régi időkről, a szülőotthonról, és az én kék szemű (már mákos hajú) doktorom, azon az ismerős hangon mindent kikérdezett és elmondott, pont úgy mint nekem valaha, és magyarázott és magyarázott, és megcsinálta az UH-ot is (MiniME jól van.. :) ) és majd várja É-t egy hónap múlva az aktuális leleteivel....
... és ahogy hallgattam, visszamentem az időben, és 1977 volt, és 1979, és ugyanolyan nyugodt voltam mint akkor mindig....
Úgy érdekes lehet É. szemszögéből is, minden alkalommal majd arra gondolni: Ő segített a világra....ő húzott ki, vágta el a köldökzsinórt, emelt fel a fény felé...
Nekem meg most olyan ez.... mintha nem telt volna el több mint 30 év, és én lennék a kismami, aki várja az első(második) gyermekét.
Most így, a mai napon, tiszta szívvel és megnyugodva, rábíztam a gyermekem arra az emberre, aki először látta Őt...
