Ma (19-én) 30 éve, előre jól eltervezetten a szüleim nyaralni indultak a mai nevén Horvátországba 3-asban, Juci nénivel. Azért most, és nem később, mert jól kitalálták hogy ilyenkorra már kb. 2 hónapos lesz a harmadik unokájuk, nevezetesen a MI 2. gyermekünk....
Aggódó szívvel hagytak itthon kettesben É-vel, aki nemsokára (29-én) 2 éves, hiszen "mindenórásnak" minősültem a júniusi kiíráshoz képest, a családfő pedig épp katona ugye, én pedig maradok itthon a "nagy" majdnem 2 évessel.....
És ha az apa nem kap kimenőt? ha nem engedik el szabadságra?
Maka is nyaral épp E-val Földváron, szóval aggódva csukták be maguk után az ajtót..... de elhalasztani persze nem lehet, csereüdülés, indul a busz, nem úgy van az.....
Én persze cseppet sem aggódtam, majd csak lesz valahogy. Nálam a tutitipp orvosi kérés a világ legszexisebb és leghelyesebb, zavarba ejtőn kék szemű szülészétől: T. Mentők ! Kérem .......-t a ............. kh szülészetére szállítani. (ma is őrzöm)
Délután a majdnem 2 gyerekes apa is megérkezett, izzadtan, a katonaruha a vállfára került, előkerült egy szuvenír paprikás szalámi is from MH, szóval lesz mit ennünk.
Sajnos telefonhiányban, nem tudtuk a nagyszülőkkel tudatni hogy már 3-an vagyunk itthon.
Viszont a különleges az volt, hogy birtokba vehettük az EGÉSZ lakást, mintha a miénk lett volna, álom-álom, mintha a SAJÁT lakásunk lett volna az 50 nm-es 2 szobás kőbányai......
Másnap reggel sikerült É kis puha ujjacskájára rácsuknunk a nagyszoba ajtót, és nem is értettük miért sír, és miért is nem csukódik be az ajtó..... Szegény levegőt sem kapott, és sikítani is csak akkor kezdett, amikor amikor a derékszögűre görbült kis puha ujját kivarázsoltuk az ajtó zsanér alól.
A gyomrom egy gombócban, és hevesen vert a szívem és egy furcsa bizsergés itt belül........ azóta is ha valakivel valami történik.
Délután 3-asban az akkor már szokásos heti szerdai kontroll (akkor volt ügyeletes a szívtipró és nővérfaló doktor), elég lassan bandukoltunk a szülőotthon felé (István kh. szülőotthona Kispesten, ma már nem az, de megdobban a szívem ha ott megyünk el...) a táblára kiírva hogy ügyeletes a doktor....
Aki szokásosan megvizsgált, a füli hallgatójával a szívhangot is (az un. bébidop ami kihangosítja az anya számára is, csak a körzeti rendelőben..., itt nem), meghallgatta és megkérdezte itt van-e cuccom, mert akkor maradnom kellene.
Persze hogy ott volt a "piros táska"..... de a gondolatra hogy szülni fogok, azt mondtam zavartan, nincs, hazamegyünk érte..... végig kell ezt még gondolnom.... :)
Aztán felgyorsultak az események. Hazamentünk, vagyis nem haza, hanem Csepelre, és Makáékat vártuk a kapujukban a Balatonról, mert valakinek vigyázni kellene É-re amíg én szülök, mert vissza is kellene menni, kocsink sincs és jogsink sincs persze, és apás szülést akartunk, ami ritkaság volt akkor még.
Makáék megérkeztek, majd együtt vissza kőbányára, mégis jobb É-nek ha otthon van nem velünk, talán nem olyan nagy a stressz.
Busz, villamos, gyalog, nagyon meleg van, megyünk a kh felé, a kiskatonám szorgalmasan hozza a piros táskát, amibe azért még belekerült ez-az, kis rékli, kis sapka, pár pelenka, kis kabalám is....
A kórházban megcsap a fertőtlenítő szag, fémek csillognak és zörögnek, de nem félek, Anyukám azt mondta, aki nem tudja mi vár rá az azért ne féljen, aki tudja, pedig azért ne....
A kék-zöld kismamaruhám van rajtam, a Baross u sarkán vettük a város egyetlen kismama boltjában, és egy scholl klumpa, akkor már naponta cserélgetnem kellett a cipőt-papucsot, eléggé dagadt a lábam.
Katonaaput hazaküldték, majd jöjjön vissza reggel, én az éjszakámat a folyosón kötelezően sétálva töltöttem (eszembe is jutott a Klinikán sétálva) számoltam a kockákat, lefeküdtem a szülőszobában a magas ágyra, (3 ágyas volt, függönnyel elválasztva, most egy másik ágyat választottam mint 2 éve mikor É. született, babonából.....) majd vissza ki a folyosóra, közben a nővérszobában a Tv-ben a Derrick ment, így lett reggel, és jött el a vizit. Döntés született, lekerülök az osztályra, még nem szülünk !
Egyéskilenctizedes-gyerekes apu is megérkezett, kicsit beszélgettünk, otthon minden rendben mondta a híreket, és 9-kor hazaindult azzal, hogy majd délután visszajön....
Visszamásztam az ágyra, pihizek kicsit mielőtt elhagyom a szülőszobát kis időre.
Pihenésről azonban szó sem volt, még elmehettem zuhanyozni a szülőszoba sarkában kialakított tusolóba, ahol jó volt a "hazai" fehér, amo (nagy kincs) szappannal átdörzsölni az óriásira nőtt pocimat, majd újabb vizsgálatok, némán tűrtem a hideg műszereket, KI KELL BÍRNOM !!!!!
Egy gyors burokrepesztés következett, az ágyat elöntötte a csatak, húzó, egyre erősödő fájdalmak kezdődtek, mint amikor az első menstruációimnál összeszorított foggal némán jajgatva, összekuporodva vártam az enyhülést.....
Fel kellett kelnem, nyomnom, az ágy végébe kapaszkodva, majd vissza az ágyra, folyt rólam a víz, néztem közben az ablakra és eszembe jutott, kispapám még a megállóban állhat !!!!! Nem is tudja hogy elkezdődött !!!!!! Szülünk !!!!!
A szünetek egyre szűkebbek lettek, néha megvizsgált valaki, majd susmus, és kiderült farfekvéses volt a kis jövevény, de a magzatvíz elfordította és most a keze került előre !!!!!! (UH nem volt)
A szünetekben Anyura gondoltam, ugyanezt élte át velünk, majd É-re, majd a világ összes anyájára, aki kibírta......én is ki fogom !!!!!
Kaptam pár injekciót, bejött a műtősfiú, behúzták a függönyöket az ágyamnál, felkapcsolták a lámpákat, ekkor már tapasztalatból tudtam hogy hamarosan vége lesz.....
Mi lesz? fiú? vagy lány? szőke mint É, vagy barna, vagy fekete, mit érezhet most az én kis Babócám......
Az előtérben szólt a rádió, pár szülésznő kint beszélgetett, újabb kismamákat vettek fel közben, és letelefonáltak a csecsemőosztályra hogy valaki jöjjön fel, egy szülésznő megírta Babó karszalagját, a dátumot, a vezetéknevét, és bekapcsolták a pólya fölött az infralámpát is...
A zavarbaejtő doktor megpróbálta Babó kis kezét visszatuszkolni és közben fordítani is rajta, de nem sok sikerrel, a fájások egyre jöttek és jöttek, erős, vonagló hullámokban, átázott az ágy, valami külső műszerrel a hasamon (újdonság akkor) mérték a fájások erősségét, belekapaszkodtam a rácsos fejvégbe, és muszáj volt nyomni, valaki kérdezte kérek-e bódítót, fölöttem állt az üvegcsével és a maszkkal, de nem, nem kértem..... Akkor már nem tudtam hol vagyok, hogy hívnak és ki vagyok, beszédfoszlányokra emlékszem, fényekre, gyógyszeres izzadságszagra, a doktor megnyugtató mosolyára, és a szokásos látom már a haját.......
És akkor kiszakadt belőlem egy hatalmas hullámmal és erővel......
Ennyit hallottam: 13 óra, híreket mondunk.....
APGAR 10.....
és a telefon: igen, épp e pillanatban született...... lány, egészséges....
Felemelték a grabancánál fogva mint egy kismacskát, sötét volt a bőre és kicsit gyűrött az arca, fekete dús volt a haja, hunyorgott épp a fényben, erőteljesen és életrevalóan sírt.....
Nézd Kicsi, itt az Anyukád......Anyuka, mi legyen a neve? és már írták is a kis karszalagra: JUDIT 1979.08.23.
http://www.youtube.com/watch?v=rVQm7pwENvY
Aggódó szívvel hagytak itthon kettesben É-vel, aki nemsokára (29-én) 2 éves, hiszen "mindenórásnak" minősültem a júniusi kiíráshoz képest, a családfő pedig épp katona ugye, én pedig maradok itthon a "nagy" majdnem 2 évessel.....
És ha az apa nem kap kimenőt? ha nem engedik el szabadságra?
Maka is nyaral épp E-val Földváron, szóval aggódva csukták be maguk után az ajtót..... de elhalasztani persze nem lehet, csereüdülés, indul a busz, nem úgy van az.....
Én persze cseppet sem aggódtam, majd csak lesz valahogy. Nálam a tutitipp orvosi kérés a világ legszexisebb és leghelyesebb, zavarba ejtőn kék szemű szülészétől: T. Mentők ! Kérem .......-t a ............. kh szülészetére szállítani. (ma is őrzöm)
Délután a majdnem 2 gyerekes apa is megérkezett, izzadtan, a katonaruha a vállfára került, előkerült egy szuvenír paprikás szalámi is from MH, szóval lesz mit ennünk.
Sajnos telefonhiányban, nem tudtuk a nagyszülőkkel tudatni hogy már 3-an vagyunk itthon.
Viszont a különleges az volt, hogy birtokba vehettük az EGÉSZ lakást, mintha a miénk lett volna, álom-álom, mintha a SAJÁT lakásunk lett volna az 50 nm-es 2 szobás kőbányai......
Másnap reggel sikerült É kis puha ujjacskájára rácsuknunk a nagyszoba ajtót, és nem is értettük miért sír, és miért is nem csukódik be az ajtó..... Szegény levegőt sem kapott, és sikítani is csak akkor kezdett, amikor amikor a derékszögűre görbült kis puha ujját kivarázsoltuk az ajtó zsanér alól.
A gyomrom egy gombócban, és hevesen vert a szívem és egy furcsa bizsergés itt belül........ azóta is ha valakivel valami történik.
Délután 3-asban az akkor már szokásos heti szerdai kontroll (akkor volt ügyeletes a szívtipró és nővérfaló doktor), elég lassan bandukoltunk a szülőotthon felé (István kh. szülőotthona Kispesten, ma már nem az, de megdobban a szívem ha ott megyünk el...) a táblára kiírva hogy ügyeletes a doktor....
Aki szokásosan megvizsgált, a füli hallgatójával a szívhangot is (az un. bébidop ami kihangosítja az anya számára is, csak a körzeti rendelőben..., itt nem), meghallgatta és megkérdezte itt van-e cuccom, mert akkor maradnom kellene.
Persze hogy ott volt a "piros táska"..... de a gondolatra hogy szülni fogok, azt mondtam zavartan, nincs, hazamegyünk érte..... végig kell ezt még gondolnom.... :)
Aztán felgyorsultak az események. Hazamentünk, vagyis nem haza, hanem Csepelre, és Makáékat vártuk a kapujukban a Balatonról, mert valakinek vigyázni kellene É-re amíg én szülök, mert vissza is kellene menni, kocsink sincs és jogsink sincs persze, és apás szülést akartunk, ami ritkaság volt akkor még.
Makáék megérkeztek, majd együtt vissza kőbányára, mégis jobb É-nek ha otthon van nem velünk, talán nem olyan nagy a stressz.
Busz, villamos, gyalog, nagyon meleg van, megyünk a kh felé, a kiskatonám szorgalmasan hozza a piros táskát, amibe azért még belekerült ez-az, kis rékli, kis sapka, pár pelenka, kis kabalám is....
A kórházban megcsap a fertőtlenítő szag, fémek csillognak és zörögnek, de nem félek, Anyukám azt mondta, aki nem tudja mi vár rá az azért ne féljen, aki tudja, pedig azért ne....
A kék-zöld kismamaruhám van rajtam, a Baross u sarkán vettük a város egyetlen kismama boltjában, és egy scholl klumpa, akkor már naponta cserélgetnem kellett a cipőt-papucsot, eléggé dagadt a lábam.
Katonaaput hazaküldték, majd jöjjön vissza reggel, én az éjszakámat a folyosón kötelezően sétálva töltöttem (eszembe is jutott a Klinikán sétálva) számoltam a kockákat, lefeküdtem a szülőszobában a magas ágyra, (3 ágyas volt, függönnyel elválasztva, most egy másik ágyat választottam mint 2 éve mikor É. született, babonából.....) majd vissza ki a folyosóra, közben a nővérszobában a Tv-ben a Derrick ment, így lett reggel, és jött el a vizit. Döntés született, lekerülök az osztályra, még nem szülünk !
Egyéskilenctizedes-gyerekes apu is megérkezett, kicsit beszélgettünk, otthon minden rendben mondta a híreket, és 9-kor hazaindult azzal, hogy majd délután visszajön....
Visszamásztam az ágyra, pihizek kicsit mielőtt elhagyom a szülőszobát kis időre.
Pihenésről azonban szó sem volt, még elmehettem zuhanyozni a szülőszoba sarkában kialakított tusolóba, ahol jó volt a "hazai" fehér, amo (nagy kincs) szappannal átdörzsölni az óriásira nőtt pocimat, majd újabb vizsgálatok, némán tűrtem a hideg műszereket, KI KELL BÍRNOM !!!!!
Egy gyors burokrepesztés következett, az ágyat elöntötte a csatak, húzó, egyre erősödő fájdalmak kezdődtek, mint amikor az első menstruációimnál összeszorított foggal némán jajgatva, összekuporodva vártam az enyhülést.....
Fel kellett kelnem, nyomnom, az ágy végébe kapaszkodva, majd vissza az ágyra, folyt rólam a víz, néztem közben az ablakra és eszembe jutott, kispapám még a megállóban állhat !!!!! Nem is tudja hogy elkezdődött !!!!!! Szülünk !!!!!
A szünetek egyre szűkebbek lettek, néha megvizsgált valaki, majd susmus, és kiderült farfekvéses volt a kis jövevény, de a magzatvíz elfordította és most a keze került előre !!!!!! (UH nem volt)
A szünetekben Anyura gondoltam, ugyanezt élte át velünk, majd É-re, majd a világ összes anyájára, aki kibírta......én is ki fogom !!!!!
Kaptam pár injekciót, bejött a műtősfiú, behúzták a függönyöket az ágyamnál, felkapcsolták a lámpákat, ekkor már tapasztalatból tudtam hogy hamarosan vége lesz.....
Mi lesz? fiú? vagy lány? szőke mint É, vagy barna, vagy fekete, mit érezhet most az én kis Babócám......
Az előtérben szólt a rádió, pár szülésznő kint beszélgetett, újabb kismamákat vettek fel közben, és letelefonáltak a csecsemőosztályra hogy valaki jöjjön fel, egy szülésznő megírta Babó karszalagját, a dátumot, a vezetéknevét, és bekapcsolták a pólya fölött az infralámpát is...
A zavarbaejtő doktor megpróbálta Babó kis kezét visszatuszkolni és közben fordítani is rajta, de nem sok sikerrel, a fájások egyre jöttek és jöttek, erős, vonagló hullámokban, átázott az ágy, valami külső műszerrel a hasamon (újdonság akkor) mérték a fájások erősségét, belekapaszkodtam a rácsos fejvégbe, és muszáj volt nyomni, valaki kérdezte kérek-e bódítót, fölöttem állt az üvegcsével és a maszkkal, de nem, nem kértem..... Akkor már nem tudtam hol vagyok, hogy hívnak és ki vagyok, beszédfoszlányokra emlékszem, fényekre, gyógyszeres izzadságszagra, a doktor megnyugtató mosolyára, és a szokásos látom már a haját.......
És akkor kiszakadt belőlem egy hatalmas hullámmal és erővel......
Ennyit hallottam: 13 óra, híreket mondunk.....
APGAR 10.....
és a telefon: igen, épp e pillanatban született...... lány, egészséges....
Felemelték a grabancánál fogva mint egy kismacskát, sötét volt a bőre és kicsit gyűrött az arca, fekete dús volt a haja, hunyorgott épp a fényben, erőteljesen és életrevalóan sírt.....
Nézd Kicsi, itt az Anyukád......Anyuka, mi legyen a neve? és már írták is a kis karszalagra: JUDIT 1979.08.23.
http://www.youtube.com/watch?v=rVQm7pwENvY
De ari vagy MAMA! És már lassan 30 éve szeretlek!
VálaszTörlésJudit