2009. július 14., kedd

qka és aqua (összevont nyári csoport)

Szval egyenlőre qka lett a concor-om. (hihihi-hahaha) Úgy kezdődött, hogy szombaton nagy nehezen bevettem, majd délután már fájdogált kicsit a hasam, vasárnap már a bugyborékolás volt a jellemző.... nem fogtam gyanút, mert töméntelen dinnyét és gyümölcsöt ettem meg, meg lötyit, teát ittam meg, tekintettel a trópusi éghajlatra, ami kis hazánkra köszöntött.
Tegnap du. már kicsit aggasztónak látszott a helyzet, mert kénytelen voltam a hűs porcelánon gyakran előfordulni, (tiltakozott a szervezetem????) kicsit aggódtam is hogy hogyan is lesz ez majd az usziban?
Ma reggelre a gyakori közhellyel: "a helyzett fokozódott", így F. a kapuig jött velem kocsival, én pedig 8 után felhívtam a kardiológiát hogy akkor most mit is tegyek? Hát persze menjek oda vagy ma, vagy holnap reggel és majd kapok másik tabit.... Ebből a választékból a ma odamegyeket választottam, mert holnap reggel masszázs, aztán 2-kor OVI az ÖTM-ben, ahol a miniszter ünnepélyesen kezet fog szerény személyemmel is köszönetképpen a választási közreműködésemért, közben majd egy fotó is készül. (oh, már nem is tudom hány oklevelem van és fotóm...., és mennyire cserélődtek a miniszterek. Van Pintéres, Borosos, Lampertes, és a fene se sudja kik voltak a belügyminiszterek az elmúlt 20 évben...)
Így átvészeltem a délelőttöt kicsit gyengélkedve (még jó h közel van a legkisebb helyiség) és lesz-ami-lesz autóba ültem és viharzottam a szívesdokihoz, a rendelés végére. (Ma fél2-ig van). Viszont nem kaptam más bogyót, mert ez a hasmars az csoport jellemző, bármilyen béta-blokkolót adna, ugyanígy végezné a dolog. Lehetne veropamil csoportot, de annyira meg nem nagy a baj, így kisérletezhetek mint Öveges professzor, abbamarad-e hasmars ha abbahagyom a tabit vagy sem.... Ha igen akkor jó, legyen azért még kisérlet, és ha visszajön akkor el lehet felejteni....
Különben is csak tüneti kezelésre kaptam, mert szerencsére nem nagy a baj, nagyobb intenzitással viszont mehet a sport, az is jó a néha előjövő vegetatív ritmuszavarra...
Na ezt jól elintéztem.

És akkor a sport.
Nyár van, ezért összevont aquafittness csoport a köki usziban (szerencsére csak aug. 6-ig, aztán megint szombat és az újhegyi)
6-ra odamentünk Kicsivel, kaptunk egy vakórát, ezzel nyílt a bejárat és ennek hatására mutatta egy kütyü hogy melyik az az öltözőszekrény aminek a feltépésére 30 mp van, vagy lehet előlről kezdeni.
Gábor jött fél7-re, ő sokkal szigorúbb mint az Erzsike, de állat sokan voltunk, G. kiesett a ritmusból és nem tudta mi is következik. Ennek folyományaként mindenki azt csinált amit akart, többen velem szembe jöttek és nem is csinálták a gyakorlatokat, aztán sikerült egy hasizmosból a 10 helyett 40-et csinálni, mert G. épp beszélgetett, így nem tudott egy következőt mutatni. A csapat is gyengusz, a lépcső nagyon vacak, a víz hideg volt, hosszabb a medence, szóval állatira nyűgösek voltunk.
Jövő 7en szerdán megyünk majd, akkor Erzsike lesz, aki mindent tud, és nagyobb rendet tart mint Gábor, képben van hogy hol is tart épp az ember.... aztán majdcsak vége a júliusnak és aug. 6. (vagy 3???) mehetünk vissza a jó kis újhegyi uszinkba, ahol ugyan közös öltöző van és nem szekrény, és nincs vakóra, de 1 fokkal melegebb a víz és hatékonyabb és szervezettebb az edzés.....
Ilyen vacak az összevont csoport. Az összevont napközi. Hú de utáltam. Most Mini van összevont csoportban a bölcsiben, de nagyon úgy néz ki, itt IGAZI gondozónők vannak, akik figyelnek minden manóra, és pedagógiai tevékenység is folyik, és nem csak gyermekmegőrzés. Pedig ez egy nyári összevont csoport.
És hétfőn már a "régi" bölcsi is nyit.
Most azt mondom, hogy sajnos...... Ki gondolta volna ezt 5 héttel ezelőtt????
Konklúzió: Nem a "nagy" név és a helyszín a fontos, hanem az ott dolgozó pedagógusok..... ott dolgozó edzők.... ott dolgozó orvosok....
De ez semmi új. Eddig is tudtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

eszedbe jutott valami????