2011. augusztus 12., péntek

halelujah

“héber eredetű szó,de ettől még nem csak a zsidók mondják.ez tulajdonképpen a jelentése: ˝Dicsérjétek az Urat!˝.ez egy kifejezés az öröm és a hála kifejezésére,az ókorban a szertartásokon a közösség hallelujával felelt a zsoltársorokra.”

Talán megoldódni látszanak a hatalmas problémák, és persze hogy minden “eccerre” hogy azért ne legyen “eccerü”.. Mosolygó arc

Kicsit abbahagytuk az álláskeresést, mert az UNIVERZUM most bezúdított egyszerre több lehetőséget is. Az egyik ugyan kicsit messze van (24 km) de még Pest megye, új, és hiper-szuper és csilivili, (****) viszont újszerű (is) a feladat, lazább mint eddig bárhol, de a fizetés 2 részletben (ugye mindenki érti??????) a másik az a hely ahová nem kellett 2 hónapja, mert “túl sokat kért” (ők mondták mennyit kérjen) és “túl sokat tud” (Az ember aki túl sokat tudott….) és “nem érezné jól magát”, de most mégis megadják amit kér, viszont érezze csak jól – rosszul magát a lepusztult, ámde az ország legnagyobb ilyen helyén, viszont közel van….

Az első helyre már igent mondott, – most azt kóstolgatja……. (belefér így munka nélkül) megy minden nap, tanulgat, gyűjtögeti az infókat. A másikra 2 hét gondolkodási időt kért. (remélem nem inog meg, de Neki kell döntenie)Aztán van harmadik is, ami gyalog lehet hogy 5 perc is van, de az meg közalkalmazotti hely és határozott idejű, itt a pályázat hétfőn jár le. Viszont nagyon-nagyon jól járnának F-val, az biztos. És vannak még írásos ígéretek is, és jó pár le nem zárult pályázat.

Összefoglalva, most ami biztos az a vidéki csili-vili 4*-os és nyugis és a pesti lepusztult hely, ők versengenek perpill F-ért….. a pénz ugyanannyi.

Jah….. jól kellene dönteni. (és még a folyamatban lévők????? atyaég)

Közben szünetek vannak:

Ovi szünet, így Manóra vigyázunk általános családi munkamegosztással, ma épp én… hét elején É…. a Pöttöm mellett, hol egyik, hol másik lakásban.

Jövő héten lesznek napok amikor családi ovit nyitunk a különböző korosztályoknak egyszerre.

Igazgatási szünet: ennek kapcsán most 2 hétig főnök voltam, hát pfúúúúúújjjjjjjjjjjj !!!! persze hülyébbnél-hülyébb programok és értekezletek, mellette olyan melóeső hogy ihaj !!!!!

Ami az orvosi – mint beteg, ja nem beteg, csak ne is legyek beteg -elfoglaltságaimat illeti, hó végén kontroll kardiológia labor, aztán majd a kardiológia (mindezek előtt háziorvos a beutalóért) – semmi gond, csak a régi szívizomgyuszi miatt - aztán érdeklődni hogy mikor lesz a kézműtét, hó utolsó napján majd kontroll mammo és UH, ez a lelet majd szept. 20 vissza, aztán majd kellene a nőgyógy is utána, mert kérném vissza a hormonpótlást, DE IZIBE ÉS NAGGGYYYOOOONNN, aztán majd a kézműtét előtti héten újabb labor de az a sport-kh, de szerencsére szeptember elején Lisszabon 3 nap és majd Portimao, bérelt kocsi már kifizetve, apartman majdnem. (remélem nem inog majd nagyon a 26. emeleten Mosolygó arc) útiterv már készül…. Na mindez majd jól elfelejtet remélem minden szívatást és nyűglődést, és kipihenve hosszabbíttatom meg az életvonalat a kezemen ha hazajöttünk. Kacsintó arc 

De addig is: mit is mondtam?????? levágatom a kezelhetetlenül hosszúra nőtt hajam, ha…… F-nak lesz állása. Bejelentkeztem. Kedd reggelre. Mosolygó arc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

eszedbe jutott valami????