2010. november 16., kedd

heart

A sok idegeskedés és feszültség ellenére (már érik a post..... nem fenyegetésnek szánom :) )
annyira de annyira jó volt, és melegség az anyai szívemnek, hogy csak ott ültem..... és néztem és néztem a két gyerekem, akik teljes egyetértésben küzdöttek, hogy kis Pöttömöt megtanítsák szopizni......

5 megjegyzés:

  1. Ezek azok a pillanatok amikor úgy érezzük, hogy semmi amit adni tudtunk és ma is tudunk az nem sok. Akkor sem ha néha úgy érezzük. Én nem voltam ott de nekem a képek alapján is át jött ez az érzés.

    VálaszTörlés
  2. igen. olyan elégtétel volt, hogy lám, itt a két gyerekem és remekül együttműködnek és boldogulnak, tehát sikerült felnőtté nevelnünk őket, nem volt hiábavaló a sok küzdelem.

    VálaszTörlés
  3. Én mindenesetre mint az egyik gyermek aki már "tapasztalt", nagyon igyekeztem átadni minden tudásomat az újdonsült anyának.... Persze az hogy így igyekeztünk és együtt dolgoztunk, nem jelenti azt hogy kész felnőtté váltunk. Igenis kell hogy mellettünk legyetek és lelkileg támogassatok minket, mert ez ad erőt...

    VálaszTörlés
  4. jaj ezt nagyon köszönjük..... akkor tehát eszerint nem vagyunk MÉG "haszontalanok", van még tennivalónk (bőven)... :)

    VálaszTörlés

eszedbe jutott valami????